Stalker Call of Pripyat végigjátszás-2rész
2013-09-12, 5:33 AM

A talált levelet visszaadom Szokolovnak, amiért mentőládát kapok tőle. Üzenetet kapok a Vadásztól, hogy sürgősen beszélni akar velem, el is indulok hozzá Janovba. Azzal a hírrel fogad, hogy látták a kimérát a szellőztető toronynál. Mivel éppen estére jár az idő, ideális az idő a vadászathoz. Pontban 21 órakor megjelenik a kimera. Ha később érkeznénk akkor lopakodva tegyük! Heves küzdelem árán sikerül elpusztítani. (A játékban Janov területén a Volhóv bázis fegyverraktárában van 1 db RPG-7 rakétavető, a kimera ellen ez a legjobb fegyver. Egy lövés és kész is vagyunk, még csak telibe sem kell vele találni, elég csak a közelébe lőni. A 2. lehetőség, hogy bebújunk az oázis épületébe bemenő 3 nagy cső közé/alá, és innen kényelmesen leszedjük, ez a legjobb mert egész közel jön, szinte késsel is elérhető. A 3. lehetőség, hogy felmászunk a dupla nagy tartály tetejére és onnan, de ilyenkor elbújik az épület mögé, így ezt inkább az RPG-vel ajánlom. A 4. futkorászós verzió aminél a terület szélén a kapunál lévő 3-3 apró sátortetős tégla fal mögé állunk be és mindig átmegyünk az átellenes oldalára, szóval a fal mindig köztünk és a kimera között legyen. A lényeg, hogy ne a pusztában kapjon el, mert simán a nyakunkba ugrik, vagy menjünk túl magasra ahol már nem ér el, vagy bújjunk be valami mögé.)


A 3 védelmet nyújtó cső, illetve jobbra a magas tartályok.

A tábor felé veszem az irányt, Nitró üzen, hogy kikódolta a memóriamodult. Beszélek a Vadásszal, elújságolom neki, hogy elpusztítottam a szörnyet, amiért bőkezűen megjutalmaz (kapunk egy predator nevű sörétest, ami a Chaser 13 tuningolt változata, picivel nagyobb a sebzése, de tényleg csak hangyányival). Janov lakói úgy fejezik ki a hálájukat, hogy ezen túl minden nap lőszert raknak a janovi privát tárolómba. Utána Nitróhoz megyek, aki meglepődve néz rám. A modult és a benne lévő eredményt elküldte nekem Szenkával. Na mindegy, elmondja nekem is, hogy mi található benne. Nem más, mint a terület topográfiai térképe, valamint 3 rejtekhely koordinátái, amiket meg is ad nekem. (Ha a modult Novikovnak adtuk akkor a Szenkás rész kimarad, sőt a kezünkbe kapjuk az egységet.) Miután kipihentem magam, a ruhámat és a fegyvereket rendbe hozattam, elindultam megkeresni a rejtekhelyeket. A cementgyár alattinál csak egy levelet találtam "Üzenet Szellemnek" a Lövésztől. A kavicsbányánál "Üzenet Lövésznek" Agyartól levelet találtam. A bányagépre úgy lehet feljutni, hogy a dombon lévő fára másztam fel, majd átugrottam a gép tetejére. A harmadik rejtekhely a Jupiter üzem területén volt. Odaérve nagy meglepetés ért. Megtaláltam Szenka holtestét, nála volt a modul és valószínű, az előző két rejtekhelyről származó szajré. A harmadik rejtekhelyen a Lövész (Strelok) fegyverét, és "Üzenet Agyarnak" a Lövésztől levelet találtam. (Ezt a 2 levelet, na meg a harmadikat majd Streloknak kell odaadnunk a játék vége felé, ezért ne adjuk el senki másnak!) Mivel úgy is a közelbe van a lezuhant helikopter, ezért elindultam, hogy megvizsgáljam. Az üzem kémiai részlegénél jutottam be a gyárba, ami nem messze van attól a helytől ahol Szenkát megtaláltam. A csarnokhoz az irodán keresztül vezet az út, de a lépcső le volt szakadva, ezért jobban szét kellett néznem. Végül is az alsó szinten megtaláltam az átjárót.


Le az alsó szintre.


Tovább a lépcsőhöz.

Hátul volt egy létra, amin feljutottam a lépcsőhöz. Körbe a függőfolyóson, majd az irodán keresztül elértem a hátsó lejárathoz, ami a javítóműhelybe vitt, ahol megtaláltam a Szkat-4-t. Álkutyák tanyáztak mellette, végeztem velük, majd átvizsgáltam a helikoptert. Ez a feladat is megvan, irány a bázis. Miután eladtam a felesleges szajrét a hűtőtorony felé vettem az irányt. Odaérve furcsa szaggatott rádióüzeneteket hallok. A Svarog-detektort elővettem és belekezdtem a vizsgálódásba. A hűtőtorony közepén egy hatalmas buborék jelent meg. Közelebb érve szétrobbant és több szolgálatos holteste esett ki belőle. A holtesteket átvizsgálva egy PDA-ra bukkanok, ami a Szolgálat alapítójáé volt. Ezt el is vittem Shulgának, aki jutalmat adott érte. (Ez egy fontos PDA, mivel a szolgálat alapításának sötét rejtelmeibe enged betekintést. Pont ezért a szabadságosok vezetője, de a szolgálat vezetője (2x annyit ad érte) is vevő rá. Ha Morgan PDA-ját korábban eladtuk valakinek, ami ahhoz szükséges, hogy a 2 frakció közül valamelyik fél (szabadság/szolgálat) bizalmát elnyerjük, akkor az a PDA ezzel is pótolható általában.)


Látványos a kapu amit a Svarog megnyit.

A tapasztalataimat elújságoltam Hermann professzornak, akitől átvettem a jutalmam. Újabb feladatot bízott rám, védeni kell a stalkereket, miközben méréseket végeznek az anomáliáknál. Ozerskyt arról kérdeztem, hogy miért kért fel Hermann erre a feladatra, amire azt felelte, hogy Ő javasolta, mert a tapasztalata azt mutatja, hogy a mutánsok megvadulnak a mérőműszerek miatt. Ismét Topollal kellett egyeztetnem a feladatról. Először a Hamukupachoz mentünk, itt viszonylag egyszerű volt a feladat. A domb tetejéről a zombikat kellett lelövöldözni, hogy békében lehessen végezni a méréseket. Miután befejeztük mindkét feladatot visszamentünk a bunkerhez. Hermann megkapta az eredményeket, én felvettem a jutalmam. Gondoltam, míg a stalkerek pihennek, addig megvizsgálom a Szkat-1-es helikoptert. Odaérve egy érdekes feladat várt rám, egy aknamezőn kell átsétálnom a helikopterhez. Jobban szétnézve több helyen kör alakban érdekesen sötétebb a talaj, olyan mintha valaki megbolygatta volna a földet. Úgy okoskodtam, hogy ahova aknát telepítettek, ott az ásás miatt valószínűleg más lett a talaj színe is, így ezeket szépen el kell kerülgetnem. (Ha lehet ajánlani akkor senki se éjszaka próbálja meg ezt a részt, mert a sötétben biztos nem látja majd meg ezeket a foltokat, az éjjellátó sem jó erre a célra, de a fejlámpa is kicsit összemossa őket, nappal viszont tökéletesen látszanak, lásd kép. Ha probálkozgatni akarunk, akkor csináljuk azt, hogy dobáljuk magunk elé a csavarokat, ha aknára esik akkor egy fémes csattanást fogunk hallani.)


Az elaknásított leszállópálya.

Elértem végre a helikopterhez, a vizsgálatakor felfedeztem, hogy a fekete doboz épségben maradt, ezért azt magamhoz vettem, és elindultam visszafelé. (A tervezők viccességét dicséri, ha megnézzük az invertory-ban a fekete dobozt, akkor ott egy kosárlabdaszerűséget látunk.) Ekkor mutánsok hada támadt rám. Szerencsémre az aknamező erősen megtizedelte őket, így csak a maradékkal kellett végeznem. Óvatosan kijutottam az aknamezőről és a tábor felé vettem az irányt. Nitróval megegyeztem, hogy oldja fel a fekete dobozt. Amíg az eredmény meg nem lesz, gondoltam elvégzem Topollal a méréseket a Lápos-anomáliánál. Itt már nehezebb dolgom volt, mert nem csak mutánsok támadtak ránk, hanem még a banditák is. Kemény védekezéssel sikerült elvégezni a méréseket és mind a négy stalker életben maradt. (Abban az esetben, ha sikeresen megvédtük Topol csapatát az összes (3) küldetés során, akkor az utolsó befejezése után meglepődve vesszük majd észre, hogy a tudományos bunker bejárata előtt egy ismeretlen jól felszerelt stalker csapatba botlunk. Amikor szóba elegyedünk velük, akkor kiderül, hogy ez Topol csapata, csak új ruhát és Zónaútlevelet kaptak. Most már Szikra tudományos kutatócsapat a nevük, és a továbbiakban már csak kutatómunkával foglakoznak, őrzéssel nem. Mivel úgy gondolták ez résztben nekem is köszönhetik, ezért megjutalmaztak.) Hermann is ideadta a jutalmam és megbízott még egy feladattal. Arra volt kíváncsi, hogy min dolgoztak utoljára a Jupiter üzemben, ezért arra kért nézzek szét hátha találok ott még valami dokumentumot. Tőle Ozerskyhez mentem és elújságoltam neki, hogy igaza volt a mutánsokkal kapcsolatban tényleg agresszívabbak lesznek, ezért megkért arra segítsek bebizonyítani az elméletét. Kaptam tőle egy detektort, amit a Kátrány-anomáliába kellett elhelyezni. Mikor leraktam a detektort egyből mutánsok jelentek meg. Gondoltam, amíg a mérések folytatódnak megvizsgálom a Jupiter üzem adminisztratív részlegét. A földszinten egy kis szobában találtam egy paksamétát, de a lényeg amire a prof. igazán kíváncsi volt azt a legfelső emeleten a folyosón kint lévő páncélszekrény melletti szobában az asztalon találtam meg. (A szomszédos asztalból - lásd kép - ne felejtsük el felvenni az eliminator fegyvert. Ebből 3 van az egész játékban, 1. Kamatosnál 2. itt, 3. Vaserdő-anomáliánál lent a laborban a menyezeti darun) Úgy látszik mást is érdekeltek ezek az adminisztratív iratok a 62-es tétel átszállításáról, mert hirtelen zsoldosok leptek meg a semmiből.


Balra az asztalon az irat, a jobb oldali felborult asztalban pedig egy eliminator rejtőzik.

Kemény tűzharc alakult ki közöttünk de túl kevesen (csak 7-en) voltak. Miután sikerült elintéznem őket, mindegyiket átkutattam. Az egyiknél találtam egy PDA-t amiből kiderült, hogy nem véletlenül őrizték a bunkert. Az anomáliába befejeződött a mérés, ezért elindultam a detektorért. Miután végeztem az ormányosokkal felszedtem a detektort és visszavittem Ozerskynek. Hermannak átadtam a dokumentumokat és a zsoldosnál talált PDA-t, amiért megkaptam a jutalmam. Az őrök eltűntek a bunker környékéről, ezért felajánlottam, hogy szerzek másik őröket. Visszamentem a bázisra, hogy megnézzem Nitró mire jutott a fekete dobozzal. Kifizettem a szerelőt, majd meghallgattam az üzenetet, ami a pont a B-28 kivonási pontról szólt. Most már sürgős lett eljutni Pripyatba, ezért Navigátorhoz fordultam. Ő csak annyit mondott, hogy nem tud elvinni, de egy barátja valamikor a Jupiter üzemben dolgozott és az mesélte, hogy egy alagút köti össze az üzemet a várossal, keressek erre utaló dokumentumokat a gyárban. A szolgálathoz fordultam segítségért a tudományos bunker őrzése ügyében. Shulga megígérte, hogy küld oda embereket. A bunkert mostantól már a szolgálat védi, Hermann meg volt elégedve a védelemmel, ezért megkaptam tőle a jutalmam. (Előfordulhat olyan eset, hogy itt Jupiterben senki sem akarja majd elvállalni ezt az őr feladatot, helyette Zatonban az alállomás területén lévő zsoldosokhoz - Fejszés a vezetőjük - küldenek.)


Az Oázist jelzi a detektor, de a fal utunkat állja.

Amikor a szellőztető torony közelében jártam a Svarog-detektor egy képződményt jelzett a betonépület belsejében. Most már csak az utat kellene megtalálni az épület belsejébe. A bejárat a domboldalban az alagút előtt lévő állomásnál találtam meg. Néhány zombi tanyázott ott, elintéztem őket, majd folytattam a keresést. Mivel az alagútban a lépcső több helyen is be volt omolva, ezért a rozsdás csövekben kellett feljebb és feljebb jutni. Egy csarnokba jutottam, amin keresztül mentem és a és a másik végén lévő folyóson folytattam utamat. Abból kijutva megint az előzőre tökéletesen hasonlító terembe kerültem. Olyan mintha egy hurokban lennék aminek egyik vége a terem végén van a másik meg a terem végén. Elméletemet igazolandó a bejáratnál eldobtam az egyik fegyveremet. Átmentem a termen majd a folyosón és a bejárathoz érkeztem és a fegyver a lábam előtt hevert, érdekes. Újra átmentem a termen, csak most más oszlopsor között. Most is ugyan úgy jártam. Azt vettem észre, hogy valami fénylő anomália jelenik meg két oszlop között, ha teljesen átmegyek egy soron. A másik sornál ez az anomália teljesen máshol jelent meg, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy minden egyes oszloponsoron át kell menni és megnézni hol jelennek meg ezek az anomáliák. A sorrend teljesen mindegy, a lényeg, hogy az 5 oszlopsor között (mindegyiken csak 1X) menjünk át egyenesen. Miután mindegyik soron átmentem és újra a terem elején voltam azt a taktikát vetettem be, hogy most nem egyenesen megyek át hanem cikcakkban és minden sorban átlépek ezeken a csillogó kapukon. Így tettem, és igazam volt, mert végre bejutottam a szellőztető épületébe, és középen ott volt az Oázis szíve! Mihelyt felvettem a képződményt (ugrálni kell hozzá) álkutyák serege jelent meg. Gyorsan végeztem velük, majd felmásztam a létrán és az épület tetején át távoztam. Ha elég gyorsak felmászunk a létrán akkor akár meg is spórolhatjuk a lőszert. Ozerskynek elvittem a képződményt, amiért bőkezűen megjutalmazott.


A fénylő kapu az oszlopok között.


A célpont befogva.

Most már a legfontosabb feladat az volt, hogy utat találjak Pripyatba, ezért a Jupiter felé vettem az irányt. A PDA pontosan mutatta, hogy merre kezdjem a keresést. Mihelyt megtaláltam egy dokumentumot, abból kiderült, hogy egy másik helyet is meg kell vizsgáljak. Követtem a nyomokat, míg meg nem találtam minden dokumentumot és a bizonyítékot, hogy tényleg létezik ez a földalatti komplexum. Azért nem részletezem ki ezt jobban, mert a játékban pontosan nyomon követhető az egész, a PDA mindent megmutat. Innen az utam Nitróhoz vezetett, megmutattam neki a talált dokumentumokat. Azt mondta a rakodótér ajtaját ki tudja nyitni, de mivel gázzal van elárasztva az alagsor szükségem lesz egy zártrendszerű lélegeztetővel ellátott ruhára, valamint egy kísérő csapat sem ártana, akik segítenek eljutni Pripyatba. Azt ajánlotta beszéljek Zuluval, egy volt szolgálatossal. Elmentem a toronyba Zuluhoz, elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok. Vodkázgatás közben megegyeztem vele, hogy a segítségemre lesz. Azt mondta kerítsek embereket, majd vigyem el őket hozzá, Ő majd kiképezi és csapattá faragja őket. Beszéltem Lokival, de nem tudott embereket adni. Shulga sem biztatott, de azt mondta Kószát elvihetem, magammal úgy sem érzi itt magát jól. Így is tettem, kilépve az ezredestől az ajtóban álló Kószához fordultam, hogy van-e kedve velem jönni. Elfogadta az ajánlatom, és el is vittem Zuluhoz.

Tovább kerestem az embereket a vállalkozásomhoz. Vánó (körszakállas, akinek a pénzét elvittük a banditáknak) azonnal beleegyezett, csak ki kellett segítenem egy kis összeggel, hogy kiválthassa a ruháját Hawaiitól. Őt is elvittem Zuluhoz. Most már nekem is ideje volt beszereznem a SEVA ruhát. Hawaiinál meg is vehettem, Nitró pedig feltuningolta egy kicsit. Irány a tudományos bunker, ahol Novikov még alakított a ruhán, hogy jobban védjen, majd Szokolovhoz mentem. Ő is szívesen velem jönne Pripyatba, csak neki is szereznem kell egy védőruhát. Ezért Ozerskyhez mentem, hogy miként kaphatna a hadnagy egy védőruhát. A rendellenes-ligetben megjelent egy új növényfajta. Ezt a növényt kellene megszereznem, és akkor talán Hermann adna egy vegyvédelmi ruhát Szokolovnak. Elmentem a növényért, majd visszavittem Ozerskynek. Utána beszéltem a hadnaggyal, majd együtt elmentünk Zuluhoz. Meg volt a csapatunk, most már elindulhattam Pripyat felé.

Az alagút talán a játék legnehezebb része, mert nem csak az anomáliák, a mutánsok és a monolitosok nehezítik az átjutást, de a készítők azzal is nehezítették a játékot, hogy a SEVA ruhába nincs éjjellátó beépítve. Eddig mindig volt, most nem tudom miért nem lehetett. Az amúgy is sötét hely így még sötétebb, nyomasztóbb hatást kelt. Az alagútba leérve óvatosan elindultunk figyelve az anomáliákra és a mutánsokra. Az autóroncsokban lőszerre és elsősegély csomagokra bukkantam. Az utunk első harmada nem volt nehéz, néhány rágcsa és ormányos. A közúti alagútban nem folytathattuk tovább az utat, ezért kerestünk egy másikat. Egy átjáró folyosón keresztül vezet tovább az út, ami a vasúti alagútba torkollik. Itt jön a szakasz első nagy próbatétele. Ormányosokba botlottunk, és elég sokan voltak. Elég sűrűn kell a játék ezen részében menteni, ha azt akarjuk, hogy mindannyian átérjünk Pripyatba. Miután kinyitottuk a nagy kaput újabb adag ormányos özönlik a nyakunkba. Tovább haladva egy-két rágcsa támadása zavarja meg a nyugalmat. A nagy teremben másik végén az utat keresve egy ajtóhoz értünk, ami zárva volt. Nem kapott áramot, ezért nem lehetett kinyitni. Most van egy kis szabadidőnk, ezért érdemes körbenézni, mert igen hasznos és drága tárgyak vannak eldugva. (Például az épület amiben az ajtó vezérlője van és a bejáratánál anomáliák ijesztgetnek a tőle balra lévő helységben a ládában 1 SEVA ruha található). Megtaláltuk a megoldást, be kell kapcsolni a transzformátort. Felmászok a transzformátorhoz és bekapcsolom az áramot. Ebben a pillanatban Monolitosok jelennek meg a konténereknél és erőteljesen lőni kezdenek minket. Sikerül kiiktatni az ellenséget, de az ajtó még most sem nyílik ki. A vezérlőbe kell menni, mert az ajtót csak onnan lehet kinyitni. A vezérlő épülete előtt anomáliák nehezítik a bejutást, a kapcsoló fent az emeleten van. Ha feljutottunk a vezérlőbe egy orvlövész jelenik meg, aki folyamatosan lő ránk. Sikerül őt is kiiktatni és kinyitni az ajtót, amin újabb Monolitosok özönlenek be, szerencsére a vezérlőből jó a rálátás a kinyílt ajtóra, de más irányokból is támadnak. Miután végeztünk velük, irány a kinyílt ajtó. Itt újabb anomáliák nehezítik a dolgunkat. A csatornába először zombik, majd rágcsák és ormányosok támadnak meg. Rám hárul a feladat, hogy legelöl járva az utat szabaddá tegyem. A mutánsok után megint egy csapat zombi következik, de jól irányzott fejlövésekkel és néhány kézigránáttal semlegesítjük őket. Miután mindegyik zombival végeztünk egy létrához érünk, amin elindulunk felfelé, és megérkeztünk Pripyatba. (A zombik ellen melegen ajánlom a gránátokat, a négylábúak ellen pedig a bulldog a megoldás, pláne amikor a nagy terem kapujának kinyitásánál egyszerre 5-en támadnak ránk. Az átjáró részletes térképe a FAQ-ban tekinthető meg.


Speciális helyek piros számokkal:
  1. Durva szerszámok - a vonatszerelvényben, a legelső vagon elején
  2. Finom szerszámok - az anomáliás épület felső szintjén a zöld szekrényben
  3. A lezuhant robotrepülőgép
  4. Szilánk a kőfejtőben
  5. A memória törölt monolitosok
  6. levél "üzenet Szellemnek": a cementgyár északi végén a vízben menjünk be a betonkoszorú alá, majd a jobb oldali alagút legvégén egy zöld ládában
  7. levél "üzenet Streloknak": a kőfejtőben a nagy marógép vezérlőfülkéjében a földön lévő hátizsákban
  8. levél "üzenet Agyarnak": Jupiter üzem dél-keleti sarkánál lévő több emeletes adagoló (közelében a sárga exkavátor) aljába essünk le, a végén lévő kilógó csőben
Területek sárga számokkal:
  1. Janovi vasúti állomás
  2. Hűtőtorony
  3. Hamukupac anomália
  4. Kopacsi
  5. Tudományos bunker
  6. Volhóv légvédelmi rakétatelep
  7. Konténerraktár
  8. Helikopter leszálló
  9. Szellőztető épület (Oázis rejtekhelye)
  10. Parkoló
  11. Ellenőrzőpont
  12. Betonkád anomália
  13. Jupiter üzem
  14. Keleti alagút
  15. Kátrány anomália
  16. Rendellenes liget
  17. Kőfejtő
  18. Raktártelep
  19. Vasúti megálló
  20. Lápos anomália
  21. Cementgyár


Harmadik rész Pripyat:

Egy átvezető videóval indul az pálya. A videó tartalma és hossza attól függ, hogy hányan értünk át az alagúton. Elárulom, hogyha Zulu életben maradt, akkor nem tart velünk a bázisra. A következő jelenetben Kovalszki előtt állok, és a küldetésemről beszélek vele. Megpróbálom kideríteni, hogy miért zuhantak le a helikopterek és miért fulladt kudarcba az egész hadművelet. Az ezredestől kapok is egy új feladatot. El kell kísérnem az embereit a kórházhoz, mert egy monolitos osztag tanyázik ott és van náluk egy elektromos fegyver, amivel lelőhették a helikoptereket, ezt kell megszerezni tőlük. Taraszov századosnál kell jelentkeznem a feladat ügyében, de előtte Kirillov hadnagynál vételezhetek lőszert, ha kell akkor másik páncélt is, és bár fejleszteni nem tud, de a felszerelésem ingyen megjavítathatom nála.



Egy kis pihenő és a felszerelésem rendbetétele után jelentkeztem a századosnál. A kórházhoz mentünk. Mindenki elfoglalta a helyét, a százados szerint a fegyver a legőrültebb Monolitosnál lesz. Megjelent 3 Monolitos, likvidáltuk őket, majd lementem átkutatni a tetemeiket. Ekkor derült ki, hogy ez egy csapda. A tető több pontjáról is tüzet nyitottak rám, ezért gyorsan fedezéket kerestem. A Monolitosok vezére a kórház legtetején volt, onnan tüzelt ránk.


A monolitosok vezetője a tetőn, kezében a Gauss puska.

Sikerült lelőnöm a vezetőt és az embereit is, de nagyon kevesen maradtunk életben (általában csak Én). A csata befejezése után magamhoz vettem a titkos fegyvert és elindultam Kovalszkihoz. A fegyver sajnos megrongálódott és így nem használható, a technikus pedig dokumentáció hiányában nem tudja megjavítani. Az ezredes arra kért, hogy szerezzek információt erről a fegyverről, a stalkerek közül hátha tud valamit róla. Miközben beszélgettünk rádióüzenetet érkezett az egyik felderítő csapattól, sürgős segítséget kértek. Egy újabb feladat, meg kell keresnem a csapatot és kiderítenem, hogy mi történt velük. Elindultam megkeresni a felderítőket, akiket hamarosan meg is találtam, de már mindannyian halottak voltak. Átkutattam a holtesteket, az egyikük PDA-ján egy Monolitos bázis helye volt bejelölve, az eredményt közöltem rádión a bázissal. Az ezredes erősítést küldött, amivel a könyvesbolt közelében kellett találkoznom. Vánó és Szokolov jelentkezett a feladatra. Óvatosan megközelítettük a könyvesboltot és megindítottuk a támadást. Vagy egy tucat Monolitos volt az épületben. Az ellenségből néhányan egy zárt szobában imádkoztak egy halom roncsból épített totem előtt. Miután azokkal is végeztünk, megvizsgáltam a roncshalmazt, amiről kiderült, hogy valamiféle antenna, és ezen keresztül kapják az utasításokat. (Az antennánál lévőket kicsit megritkithatjuk kézigránáttal, amit a lépcsőn felmenve a kis helységben lévő 3 apró ablakon át tudunk a nyakukba zúdítani. Itt egy kis bug, hogy bár a terem ajtaja zárva van, de a társaink mégis megsérülhetnek ha túl közel dobjuk az ajtóhoz a gránátot, és akkor átmennek pirosba:))), szóval elötte mindenképpen mentsünk.) Visszatértünk a bázisra, ahol Garikba botlottam, elmesélte, hogy Ő hozta ide a katonákat.



Mivel különösebb feladatom nem volt, ezért elindultam felfedezni a várost. A könyvesbolt felé tartva észrevettem egy áruházat, ezért arra vettem az irányt, hátha ott találhatok szerszámokat. Vak kutyák rohangáltak a környéken. Kerestem a boltban egy fedezéket, onnan ritkítottam a kutyafalkát. Az áruház átkutatásába kezdtem. Néhány rágcsa zavart a keresésben. A lépcsőn lemenve a pincében találtam meg a szerszámokat, amit magamhoz is vettem természetesen. Volt egy lejárat a csatornába, amiben a detektor képződményt jelzett. Lementem a létrán és felvettem a képződményt, majd a csatorna másik végén jöttem a felszínre. Egy vegyesboltba botlottam, amit átvizsgáltam. Szerszámokat nem, de mást találtam. Tovább haladva egy tüzes anomáliát találtam, körülötte néhány zombi melegedett. Elintéztem őket, majd képződmények után kutattam. Találtam is egy igen értékeseket. Tovább haladtam a városban a Jubileumi közösségi háza felé, ahol nagyon sok személyt jelzett a PDA, ezért ezt az épületet egyenlőre elkerültem. Gondoltam az iskolában nem találok szerszámokat, ezért oda nem is mentem be. Tovább haladva a régi közösségi házhoz értem. Éppen egy vak kutya repült ki az emeletről. A detektor képződményt jelzett, ezért bementem az épületbe. Sok elektromos anomália volt a földszinten, ezért óvatosan haladva de sikerült felvennem a képződményt. Gondoltam szétnézek az épületbe, hátha találok valami használható dolgot. Az emeleten egy zsonglőrbe botlottam, amit sikeresen elintéztem. A közelében lévő szobában a polcon újabb szerszámokat találtam. Innen a lakóházak között húzódó a falakra is rátekeredett villódzó furcsa anomáliához mentem képződményeket keresni. Néhány zombi tanyázott volt a közelben, de ők nem jelentettek gondot. Felvettem az értékes képződményt, majd visszafelé vettem vettem az irányt. Az iskola emeletén ahol le van omolva a fal megint találtam egy képződményt. Tovább az iskola mellett haladva fegyverropogásra lettem figyelmes, gondoltam odamegyek és megnézem ki lövöldözik. Nagy meglepetésemre Zulu harcolt a mutánsokkal. Melléálltam és segítettem neki legyőzni az ormányosok hadát. Miután végeztünk együtt mentünk vissza a bázisra, ahol nekem ajándékozta legendás fegyverét. Beszéltem Garikkal és kértem, hogy vigyen el Janovba.



Janovba érve Nitrót kerestem fel először, odaadtam a szerszámokat és megmutattam neki az elektromos fegyvert. Sajnos nem tudta megjavítani, még ilyen fegyvert sosem látott. A navigátorhoz mentem, hogy vigyen tovább Zatonba. A Szkadovszkon Kardánt kerestem fel először. Átadtam a szerszámokat és megmutattam neki is a fegyvert, erre először meghökkent, majd elalélt. Megvártam míg magához tér, ekkor elmondta, hogy valamikor fegyvertervezőként dolgozott a Jupiter üzemben. A kísérleti telep, ahol ezeket a fegyvereket tesztelték a Vaserdő-anomáliánál található, a belépőkártyája még most is megvan. Meg tudja javítani - ahogy Ő hívja a 62-es tételt, - de mindenképpen szüksége van a dokumentációjára, ami valószínűleg a tesztelő műhelyben lesz. Ide is adta a belépőkártyát, irány a Vaserdő-anomália. A bejáratot hamar meg is találtam, a kis körbezárt területen a sarokban lévő őrbódéba belépve, majd a lépcsőkön kell lemenni a páncélajtóhoz. A tesztlaborba közvetlenül nem juthattam be, mert a lépcsőházban lévő rács zárva volt, másik utat kellett keresnem. Irány a folyosó, ahol néhány zombit kellett semlegesíteni. A laborban egy óriás mutáns állta el az utamat. Ahogy a Vadász annak idején elmondta töménytelen sörétet elviselnek az ilyen szörnyek. Legegyszerűbb az, ha felmászunk a trélerre és onnan lőjük a mutánst, de mivel nem túl fürge, a kézigránát se rossz választás ellene. Ha végeztünk, érdemes körbenézni és rejtekhely után kutatni, mert itt is van.


A daru motorjánál egy remek dobtáras sörétes, az eliminator.


A laborba úgy juthatunk be, hogy a vaslépcsőn fel a körbe futó erkélyre, majd a létrán mászunk fel, onnan a középen lévő daruig séta, majd azon át a másik oldalra a szellőzőhöz. Essünk bele a szellőzőbe, és ezen át bejutunk a laborba. Az asztalon a 62-es fegyver dokumentációja, valamint egy sárga belépőkártya található, ami a Pripyatiban található X-8-as labor bejáratát nyitja. Visszamentem Kardánhoz, visszaadtam neki a belépőkártyát, valamint odaadtam a fegyver leírását is.


Fel a lépcsőn, majd az első létra.



Fent séta a középen lévő daruig, majd át rajta a másik oldalra.



Ugrás a szellőzőbe.

Azt mondta kell egy kis idő míg átnézi, majd később menjek vissza akkora talán meg tudja javítani a Gauss-puskát és elvette tőlem a fegyvert. Addig elmentem képződményvadászatra, majd visszaérve eladtam Szakállnak a szerzeményeimet. Bagolytól vettem egy szervóruhát, majd visszamentem Kardánhoz. Kiderült, hogy végzett az ivással, most már józanon fog dolgozni. A Gauss-puskát sikerült megjavítania, 2000 rubelért még házilag barkácsolt telepet is ad hozzá. Feltuningoltattam a szervóruhát, amit csak Kardán tud úgy felfejleszteni, hogy lehessen benne futni is, de egy fejlesztéssel nem boldogult. Tőle Navigátorhoz mentem, hogy vigyen el Janovba. Nitró sem tudta befejezni a szervóruha fejlesztését, ezért Novikovhoz fordultam, aki viszont rendelkezett a szükséges tudással. Hermannak megmutattam a 62-es termék dokumentációját, amit lemásolt és bőkezűen megjutalmazott. Janovban megkerestem Garikot, és elindultam vele Pripyatba.



A táborba visszaérve azonnal Kovalszkihoz mentem és elújságoltam neki, hogy mit tudtam meg a fegyverről. Egy újabb feladattal bízott meg, eltűnt az egyik őrszem és arra kért találjam meg. El is indultam a keresésére, a vegyesboltban bukkantam rá. Mikor a közelébe értem vadul lövöldözött mindenfelé, majd fejbe lőtte magát. Ahogy vizsgáltam a holtestet egy irányító jelent meg, gyorsan elintéztem. Kovalszkinak rádión jelentettem az esetet, majd visszamentem a bázisra. Ahogy Garikhoz értem furcsa dolgot mesélt. Felmentem az ezredeshez és elmondtam neki, hogy mit hallottam Gariktól. Megegyeztünk az ezredessel a taktikában, majd szólt Kirillov hadnagynak, hogy kísérjen el a leshez. Innen jó rálátás nyílt a munkásszálló udvarára (jó kis proli név még az átkos kommunizmus idejéből), ahol a zsoldosok találkozója volt a megbízójukkal. Egy lövéssel kellett elintézni a kulcsembereket. Vártam a megfelelő pillanatra. A Gauss-puskát használtam erre a feladatra, mert szerintem ez a legalkalmasabb fegyver erre a célra és ennek van a legjobb távcsöve. Megvártam, míg megjelenik a megbízó (3 kutató ruhában lévő személy), majd tüzeltem. Először Sakált a zsoldosok vezetőjét lőttem le, majd azt, akivel találkozott és utána akit csak tudtam. Lementem átkutattam a holtesteket, az egyiknél szokott lenni az eliminator nevű dobtáras sörétes fegyver amit venni sehol sem lehet, illetve a szintén elég ritka RPG7 is szokott lenni a zsoldosoknál. A megbízónál egy piros belépőkártyát találtam, ami az X-8-as laborhoz lesz majd jó. Jelentést tettem Kovalszkinál, majd elindultam megkeresni a labort.


Középen a célpont.

Az X-8-as labor a Jubileumi közösségi ház alagsorában volt. Lejutni a lifttel lehetett, de a lift nem üzemelt, nem kapott áramot. Be kell kapcsolni a generátort ami a liftakna legtetején található, ezért elindultam felfelé. Az első emeleten egy tucat zombiba botlottam. Miután megtisztítottam a szintet, mentem tovább a következő emeletre. Ezen a szinten Monolitosok tanyáztak, óvatosan kutattam át az emeletet és jól irányzott fejlövésekkel ritkítottam az ellenséget. A következő szinten is Monolitosok tanyáztak, de velük is sikeresen végeztem és ezt a szintet is átkutattam. A lift előtt a földön egy zöldes-sárga vegyvédelmi ruhába öltözött hullát találok, a neve Barcsuk. A PDA-jából kiderült, hogy megjavította a generátort ami egy szinttel feljebb található, és már csak be kell kapcsolni. Ha meg akarjuk a saját dolgunkat könnyiteni akkor hangtompitós csuzlit vigyünk (pisztoly vagy a Thunderre is felszerelhető a hangfogó) és szobáról szobára lopakodva takaritsunk.

Ha még maradt Monolitos, akkor azok valószínűleg a következő emeleten tanyáznak, ezért nagyon óvatosan mentem fel a következő szintre. Miután mindenkivel végeztem, bekapcsoltam a generátort. A detektorom képződményt jelzett, ezért azt kerestem meg először a tetőn. A ruhám a csata során egy kissé megrongálódott, ezért úgy gondoltam előbb a bázison kijavíttatom és csak utána megyek le a laborba. Visszaérve a közösségi házba beszálltam a liftbe és irány a labor. Leérkezve egy biztonsági ajtó fogad. Miután azon is túljutottam egy előtérbe érek, ahonnan több irányba lehet menni. Jobb kéz felől van egy zárt vasajtó, ezt nyitja a piros belépőkártya amit a zsoldosok megbízóitól vettünk el a munkásszállónál. Lőszer, fegyver, mentőláda és kötszer található bent, na meg egy anomália. A vasajtó melletti lépcsőn mentem le.

Néhány ormányos támadt rám, végeztem velük, majd a másik lépcsőn felmentem az emeletre, ahol a valamikori étkező található. Belépve sírást hallottam, gondoltam egy zsonglőr lehet, ezért pszi blokkolót vettem be és kést ragadtam. Bal oldalt az ital automaták mellett volt egy ajtó, azon belépve megtaláltam a mutánst. Miután végeztem vele, átkutattam a helyiséget. Élelmiszert, lőszert és energia italt is találtam, valamint az egyik hátsó asztalon egy kutatási leírást arról, hogy élőlények is tudnak pszi kisugárzást gerjeszteni. Visszamentem odáig, ahol az ormányosokkal találkoztam, mert egy folyosót láttam a lyuk közelében. A folyosó legvégén volt egy ajtó, ami egy vas pódiumra vezetett. Innen a következő szintre haladva három ajtó található. A középső ajtó a liftekhez vezet. Természetesen itt is körbenéztem. Innen kijövet a jobb oldali helyiségbe mentem, átkutattam ezt is és haladtam előre, de a másik oldalon lyukadtam ki. Most lefelé haladtam. Először a tartályokhoz mentem le, mögötte a lépcsőnél egy átszállítási utasítást találtam, valamint lőszert és mentőládát. Körbenéztem és két ajtó volt. Az egyik a liftekhez vezetett, a másik ajtó egy nagy terembe. Elsőnek a liftekhez mentem. Az egyik lift le volt szakadva, a másiknál viszont nyitva volt az akna ajtaja, és a lift legfelül állt. Beléptem az aknába és felnézve észrevettem, hogy a lift alatti szinten nyitva van a liftakna ajtaja. Lehet, hogy ez egy olyan szint ahová nem vezet lépcső? Kíváncsi lettem rá, ezért felmásztam a létrákon oda és benéztem a szintre. Tényleg nem jártam még itt, úgy látszik, hogy ezt a szintet csak a lifttel lehet megközelíteni. Mikor beljebb mentem nem kis meglepetés ért, mert 3 db zsonglőrrel találkoztam. A szokásos módszert alkalmaztam, pszi blokkoló és kés. Miután végeztem velük, átkutattam a szintet. A tartálynál egy leírást találtam a járulékos károkról. Egy lépcső vitt fel a következő szintre, ahol a 62-es tétel használati utasítása volt, valamint néhány anabiotikus szer és gyógyszer.

Miután mindent átvizsgáltam a liftaknán keresztül visszatértem az elágazáshoz, és bementem a nagy terembe. Itt lőszereket, mentőládát, sugárzás és mérgezés elleni gyógyszereket találtam. A terem közepén volt a Szivárvány emitter (Agyperzselő) kicsinyített mása, valamint az egyik asztalon megtaláltam az emitter műszaki leírását is. Néhány rágcsa támadt rám miközben kutakodtam. A terem bejáratától jobbra lévő folyóson mentem tovább, fel a lépcsősoron. Egy terembe érek, ahol két irányba lehet tovább menni. Azt a lépcsőt választom ami éppen szemben van velem. Tárgyak repülnek felém, meglátok egy vaslétrát, hát gyorsan fölmegyek rajta. Egy szellem-anomália tanyázik itt, végzek vele. Egy géppuskát találok a földön, magamhoz veszem. A padlón lévő résen át látom, hogy rágcsák hada jött utánam fel a lépcsőn. Miután mindet lelövöldöztem innen fentről, visszamegyek arra a szintre, ahol kettévált az utam és most a másik lépcsőn megyek fel (kanyarban vödör) ami a labor főbejáratához vezet. Innen már csak 3 lehetséges kutatási útvonal maradt. Az első a bejárattal majdnem szemben valószínű valamilyen portásfülke lehetett, ez üres. A maradék két ajtó közül a bal oldali a liftekhez vezetett, természetesen itt is átkutattam mindent. Az utolsó pedig egy folyosóra vitt, amin egy elektromos-anomália szaladgált (valami miatt ezt a szellemet nem tudtam likvidálni). Óvatosan átkutatom a folyosót, amin két ajtót találtam. A jobb oldali egy hasonló mosdóhelyiségbe vitt mint egy szinttel lejjebb ahol a zsonglőr volt, a másik mögött pedig egy lépcső vitt lefelé. Lementem a lépcsőn, az asztalon találok egy kék füzetet, egy kísérlet leírását tartalmazta. Úgy néz ki, hogy mindent átvizsgáltam, most már elhagyhatom a labort, ezért a kijárat felé vettem az irányt. Fémes csattanást hallok, nagy meglepetésemre a labor főbejárata bezáródott és egy irányító jelent meg. Gyorsan végeztem vele, erre újra kinyílt az ajtó. Most már újra szabad volt az út a felszínre.


Olvasószoba bejárat.

Mihelyt a lifttel felértem a földszintre Kovalszki rádióüzenetét fogom, hogy sürgősen beszélni akar velem, ezért a mosodában lévő bázis felé veszem az irányt. Jelentkezem az ezredesnél, elmondja, hogy nagy bajban vagyunk, nem tudunk a parancsnoksággal kommunikálni, mert valami zavarja a rádióadást. Meg kell keresni a zavarás forrását és hatástalanítani. Valamint arra kér, keressem meg a felderítőegységet, mert elvesztette a bázis a kapcsolatot velük, és tudjam meg mi történt velük. Kirillov hadnagyhoz megyek, megjavíttatom a ruhám és a fegyvereim, majd a zavarás forrásáról kérdeztem. Azt mondta a közelben lehet a zavaróadó, de ha többet megtud, akkor értesít. Elindultam megkeresni az osztagot, meg is találtam őket az iskolánál egy játszótéren. Megvizsgáltam a holtesteket, az egyiktől elvettem a robbanóanyagot. Jelentettem a bázisnak, mire jó hírrel szolgáltak, a zavarás forrása a közeli óvodába van. Elindultam a megadott irányba, berobbantottam a megjelölt ajtót, és bementem az épületbe. Felmentem az emeletre, ahol egy szellem-mutáns volt. Elintéztem és átkutattam az épületnek ezt a szárnyát, a sarokban lévő 3 ládánál rejtekhelyre bukkantam. Tovább haladva egy lépcsőhöz értem, ahol egy újabb szellembe botlottam. Miután ezt is elintéztem, lementem a lépcsőn és a földszinten haladtam tovább. Egy újabb lépcsőhöz értem, ami az emeletre vitt. Ezen a szinten a hátsó szobában megtaláltam az antennát, néhány gránát megtette a jótékony hatását, a zavarás forrása elpusztult. (Elméletileg a feladat az épületbe belépés nélkül is teljesíthető. Ehhez az óvodának az átellenes oldalán ahol kettő lépcsősor is van a bal oldali külső lépcsőn fel kell menni, és pont az antenna melletti nyitott ablakhoz érkezünk, így innen is bedobható a kézigránát. De bár az antenna így is felrobbantható és csak ennyi lenne a feladatunk, ezt mégsem fogadja el a játék mint megoldást.) Erőteljes kopogást hallottam, elindultam megkeresni a forrását. A földszintről jött a hang, ezért az antenna maradványainál a padló résén leugrottam a földszintre. A konyhába kerültem, a jobb oldali hűtőben nagy meglepetésre a felcserünket (Rogovec hadnagy) találtam meg. Beszéltem vele, majd visszamentünk a bázisra. Az ezredes akart velem beszélni, ezért hozzámentem. Kirillov hadnagy rohant be, hogy valami ismeretlen rádió jelet fog. Elindultam kideríteni a jel forrását. Odaérve meglepetésként fogadott, hogy a jel változtatta a helyét, ezért követtem. A munkásszálló udvarán értem utol, ahol kiderült, hogy a föld alól jön a jel. Visszarendeltek a bázis védelmére mert úgy gondolták, hogy ez egy szokásos monolit támadás lesz. A bázison felkészültünk a támadásra, nagy meglepetésre a Lövész (Strelok) jelent meg az ajtóban. A lövésszel való beszélgetésből derült ki, hogy a helikopterek miért zuhantak le. (Ha megszereztük a Streloknak átadandó 3 dokumentumot amit az emberei rejtettek el Janovban 3 különböző helyen, azt most adjuk oda még az evakuálás elkezdése előtt, mert utána nincsen rá lehetőségünk!) Végre a parancsnoksággal is sikerült kapcsolatot teremteni, engem neveztek ki az ideiglenes parancsnoknak és utasítást adtak az evakuálásra. Magamhoz vettem mindent amire szükségem lehet, majd beszéltem Kovalszkival és utasítást adtam a tábor elhagyására.

A B-28-as kiürítési pontot kellett elérnünk. Amint kiléptünk az ajtón zombik hada támadt ránk, akiket a fejünk felett elszálló
MI-24-es orosz harci helikopterek riaszthattak fel. Erős tűzharc alakult ki, amiben mi győzedelmeskedtünk. A kórház felé tartottunk. Végig az úton folyamatosan támadtak a zombik. Miután végeztünk velük az iskola felé vettük az irányt. Üzenet érkezett, hogy siessünk, mert megtámadták a mentőegységet. Az iskolánál mutánsok hada támadt ránk, ami rágcsákból és ormányosokból állt. Miután ezekkel is végeztünk, folytattuk az utunkat. Valami történt, mintha egy újabb kitörés lenne. Túljutva ezen az akadályon a mozi felé vettük az irányt. A téren Monolitosok támadtak ránk minden irányból. Már látszottak a helikopterek, ezért odarohantunk a kiszáradt medencébe, hogy védjük a gépeket és a személyzetet. Nagyon kell vigyázni, hogy túl közel ne kerüljön az ellenség, mert akkor gránátokat dobálnak ránk, és akkor nem sikerül végrehajtani az evakuációt. A GAUSS puska remek szolgálatot tett a távoli célpontok ellen. Miután sikerült visszaverni a több hullámban és több irányból érkező támadást, a helikopterek felszállhatnak és elhagyhatjuk a Zónát. Itt egy választási lehetőség elé kerülünk:

  • Ha a helikopterekkel elhagyom akkor jön egy záró videó, aminek tartalma attól függ, hogy a zónában milyen feladatokat hajtottam végre, kinek az oldalára álltam, gondolok itt arra, hogy a banditák vagy a stalkerek oldala, a mutánsokat sikerült-e elpusztítani, vagy nem, hányan értünk át az alagúton, mert azoknak a sorsával is foglalkozik, valamint a végén mennyire hatékonyan irtottam a Monolitosokat.

  • A második lehetőségnél, ha itt maradok, a helikopterek felszállnak nélkülem és én a maradék Monolitos katonákkal végzek, majd a bázis felé veszem az irányt. A bázisra már Garik visszajött és hozott magával néhány stalkert. Jar bácsi is vele jött, egy személyben felcser és ezermester, nála lehet megjavíttatni a felszerelést és orvosi segítséget kérni. Lehet képződményeket keresni, üzletelni a felszereléssel, harcolni a zsoldosokkal, akik továbbra is az X-8-as labort keresik, de visszamehetünk akár Zatonba is ha kedvünk tartja. Amikor úgy gondoljuk, hogy eleget bóklásztunk, akkor Garikhoz fordulhatunk, hogy juttasson ki minket a Zonából, és ezután jön majd a záró videó.


Speciális helyek piros számokkal:
  1. Kalibráló szerszámok - az áruház pincéjében a vegyi anomáliák elött a lépcsőnél a sarokban lévő asztalon
  2. Kalibráló szerszámok - a régi közösségi házban az emeleten (zsonglőr) a belső szobában az acélpolcon
Területek sárga számokkal:
  1. Mosoda (bázis)
  2. Munkásszálló
  3. Áruház
  4. Könyvesbolt
  5. Vegyesbolt
  6. Óvoda
  7. Jubileumi közösségi ház
  8. Iskola
  9. Régi közösségi ház
  10. Prométheusz filmszínház
  11. Folyami kikötő
  12. Kórház
Kategória: Végigjátszások | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 2940 | Letöltések: 0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]