Szokványos FPS-hez szokott arcokat mellbevágó élményként érhet, hogy ez a cucc majdhogynem teljesen más koncepción alapul. A képernyőn nem találunk se életerőt kijelző csíkot, se célkeresztet, de még a lőszermennyiséget sem tudjuk nyomon követni, egyedül akkor, amikor Jack újratölt – mindig benyögi hány tárunk van még raktáron. Apropó lőszer, mivel krónikus skulóhiányban fogunk szenvedni – értsd: amikor lesz, az hamar elfogy, a legtöbbször viszont csak a dzsungelben lévő tárgyakra: faágak, lándzsákra hagyatkozhatunk és bizony itt lép a képbe a környezettel való interaktivitás megvalósítása.

A földről felkapott dárdák csak ideiglenesen vethetjük be, mivel nagyon gyorsan elhasználódik és kettétörik. Szemtől-szembe meg amúgy se lenne esélyünk a gyakran párban járó vérszomjas velociraptorok ellen, ezért mindenképpen cselhez kell folyamodnunk egy-egy szakasz leküzdésében. Észszerű döntés elterelni magunkról a figyelmet, amit úgy vihetünk végbe, hogy elejtünk egy kisebb állatot és azok húsát a minket fenyegető ragadozó elé vetjük, és míg az annak felfalásával van elfoglalva, addig mi csendben kereket oldhatunk.

Ha minden kötél szakad, akkor gyújtsuk meg lándzsánk végét egy közeli tűzben és lobbantsuk lángra a környezetünkben lévő bozótost, amivel egy ideig visszatarthatjuk a bestiákat. Ha pedig olyan egyedekkel hoz össze a sors minket, mint egy T-Rex, akkor ott méginkább a taktikázás segíthet. Pl. amikor el kell vonni a figyelmét a társainkról, akik egy kapu kinyitásán fáradoznak, ehhez a levegőben repkedő óriásdenevéreket kell lelőnünk számára ideiglenes prédaként, majd miután azt befalatozta, a közeli sziklatömböknél szlalomozva csaljuk magunkhoz a kicsikét, figyelve persze arra, hogy véletlenül se legyen alkalma belénk harapni. Én töredelmesen bevallom, ennél a résznél majdnem az alsógatyámba eresztettem. Minden fegyverként használható tárgyat kétféle módon tudunk „elsütni", az első a sima vaktában lövöldözés – lándzsáknál előre szúrás - imádkozzunk, hogy célba találjuk a célkereszt mellőzésével, a másikat a Space billentyű lenyomásával érhetjük el, ilyenkor a szemünkhöz emeljük a fegyvert, vagy eldobásra készítjük elő a dárdát. Nem kerülhetjük el, hogy ne szenvedjünk el sérülést kalandunk során, ilyenkor a kép vöröses tónusúvá válik, elhomályosodik előttünk minden és egy mélabús női ének tör elő a hangszóróból, szerintem hasonlóan reagálnánk mi is, ha egy raptor éppen a tomporunkba mélyesztené fogait. Nem egyszer kerülünk olyan helyzetekbe, amiket csak társaink segítségével tudunk kivitelezni, pl. a egy kapu kinyitása stb. szerencsére az MI e téren kifogástalanul asszisztál.

A jó öreg King Kong-ot külső nézetben, félig platform, félig verekedős elemekkel megtűzdelt örömjáték keretein belül vihetjük győzelemre. A dzsungelban való közlekedés jól eltalált ugrálós részekben valósul meg, mesteri pályaszerkesztéssel párosulva, míg a harc ötletesen kivitelezett ütöm-vágom rendszer alapján történik. Kombózhatunk kedvünkre, a legyengült ellenfeleinket látványos kivégzésekkel küldhetjük padlóra, pl. kitekerhetjük a T-Rex nyakát, vagy esetleg az állkapcsát téphetjük szét. A gorilla terelgetésébe mindenki egy csapásra bele fog lendülni, nem véletlenül ezek a részek a játék abszolút csúcspontjai.