2017-01-09, 9:34 AM | |
A Milestone már a tavalyi MotoGP 13-mal is jó úton járt, igaz, a srácoknak kellett még egy esztendő, hogy az általuk elképzelt koncepció kiforrjon, és idén egy olyan programmal rukkolhassanak elő, ami nemcsak a motorozást, hanem a komplett MotoGP-élményt is élethűen mutatja be. A játék elindítását követően mindenki azonnal új karriert kezd, amit egy rövid karaktergenerálás előz meg. Emberünknek választhatunk arcot, sisakot, kesztyűt, csizmát, sőt még egyensúlyozási stílust is, amit a játék fizikai motorja bizony halálosan komolyan vesz. Ezt követően egy kis pénzből gazdálkodó csapathoz kerülünk, ahol a menedzserünk mindössze annyit kér tőlünk, hogy a 15. helyet elérve szerezzünk pontot a lehető legtöbb futamon. Persze ahogy egyre jobb és jobb helyezéseket érünk el, úgy érkeznek be hozzánk a konkurens csapatok ajánlatai, amiket elfogadva jobb motorok és nagyobb népszerűség vár bennünket. S bár ez így önmagában nem sok újdonsággal kecsegtet, a körítésnek hála a MotoGP 14 sok rokon játékkal ellentétben igenis eléri, hogy valódi pilótának érezzük magunkat. A Milestone igyekezett lemásolni egy versenyistálló működésének minden elemét: pilótaként konzultálhatunk a csapat főmérnökével (aki mindig az adott team valódi szakemberének arcát viseli), hogy mit és hogyan kalibráljanak be a motoron, új alkatrészeket pedig a gyakorlókörök során gyűjtött pályaadatok alapján fejlesztenek nekünk pont úgy, mint a valóságban. A Moto3-as ligából később Moto2, majd MotoGP lesz, és ahogy emelkednek a köbcentik, úgy lesz nehezebb és keményebb minden egyes futam. Minimum gépigény: Mountolod - Telepited - Prophet mappábol crackeled - Játszol! | |
Kategória: M - N | | |
Megtekintések száma: 369 | Letöltések: 29 |
Összes hozzászólás: 0 | |