The Witcher 2: Assassins of Kings Enhanced Edition [v3.4.4.1 + DLCs] |MULTi] RePack PC
2015-05-14, 5:01 PM

játék nagyjából ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Temeria királyságában sikerült rendet tennünk, a Lángoló Rózsa rendje elbukik, azonban a királynak még La Valette bárónővel van egy kis elintéznivalója, mivel valamilyen oknál fogva nem akarja Foltest királyt támogatni a déli területek káoszhelyzetének helyreállításában, így hát az uralkodó felkéri Geraltot, hogy segítsen neki a bárónőt jobb belátásra bírni. Ezzel Geralt felfüggeszti elsődleges célját, hogy megtalálja azt, aki Foltestet megtámadta (vele harcoltunk az első rész végén), de természetesen a fő történetszál a merénylő megkeresése lesz majd.

Kellemes dolog, mikor az ember szavai három és fél év után sem vesztenek aktualitásukból. Továbbra is tartom ugyanis, amit a 2007/13-as számban írtam: a lengyelek megint megcsinálták. A Witcher 2 pontosan azt adja, amit (nemcsak a Witcher, de úgy általában az RPG) rajongók elvárnak, méghozzá úgy, hogy közben minden lehetséges ponton jó irányban fejleszti tovább a játékélményt. Kevés helyen lehet belekötni abba, amit a fejlesztők a korongra pakoltak, mert bár a végeredmény nem tökéletes, az összhatás bioware-i magasságokba emeli a lengyel csapatot, és ahogy három és fél éve, úgy most sem lehet kérdés, hogy megéri-e az árát az a hatvan órányi csoda, amit a boltban leszurkolt összegért cserébe kapunk – igen. Persze csak akkor, ha nem frusztrál, hogy az év egyik legjobb játékával kell játszanod.

Minimum

  • CPU: Intel Core 2 Duo 2.2 GHz vagy hasonló képességű AMD
  • VGA: Nvidia GeForce 8800 512 MB vagy hasonló képességű ATI
  • RAM: 1 GB Windows XP-hez / 2 GB Windows Vistához és Windows 7-hez
  • Tárhely: 8 GB a játéknak, 8 pedig a bónusztartalmak számára


Ajánlott

  • CPU: Intel Quad Core vagy hasonló képességű AMD
  • VGA: Nvidia GeForce 260 1 GB / Radeon HD 4850 1 GB
  • RAM: 3 GB Windows XP-hez / 4 GB Windows Vistához és Windows 7-hez
  • Tárhely: 16 GB

Telepités:

Elinditod a Setup.exe fájlt megvárod mig telepiti a játékot és go game!

Telepitési idő 25 perc- Ez géptől függöen változó lehet!


Kategória: S - T | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 2479 | Letöltések: 90
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]