2016-06-26, 8:38 AM | |
Még 2013-at írtunk mikor felröppentek a hírek, miszerint Keiji Inafune egy teljesen új brand megteremtésébe kezdett, kölcsönvéve egy korábbi ismert alkotás beton stabil alapjait. Ekkor vetette papírra Beck első koncepcióit, aki kiköpött Mega Man volt, és a játékmenetet szintén hasonlóan képzelte el. A projekt jövője a 2014-es Kickstarter kampánnyal vált biztossá, történt ugyanis, hogy Inafune és kicsiny új csapata, a Comcept, a kért 900 000 dollárt bőségesen túlteljesítette. Azóta pedig a rajongók tűkön ülve várják és várják a Mighty No. 9 megérkezését. A Kickstarter kampányt nyugodtan elkönyvelhetjük bombasztikus sikernek, mivel a számláló az eredeti összeg közel ötszörösét termelte ki. A 3,8 millió dolláros pénzfolyam útközben rengeteg állomáson keresztülrobogott. A kezdetben csak PC-re készített alkotás a Mac és Linux konverziók mellett jelenlegi és előző generációs konzolokra, valamint Nintendo 3DS-re és PlayStation Vitarára is meg fog jelenni. Az eredeti terveken felül két új pályával tudták bővíteni a végleges alkotást úgy, hogy extra végjáték és bevezető szintet is kapunk főellenfelekkel.
- Burn or mount the .iso | |
Kategória: M - N | | |
Megtekintések száma: 219 | Letöltések: 2 |
Összes hozzászólás: 0 | |