2016-09-01, 5:52 AM | |
Half Life. Két szó, egy cím, egy legenda. A volt Microsoft-alkalmazottak által 1996-ban létrehozott Valve a szó legteljesebb értelmében játéktörténelmet írt, amikor 1998-ban megjelentette legelső játékát, a Half Life-ot. A program elképesztő sikert aratott, melynek titka egyrészt az volt, hogy a játék úgy aknázta ki a környezeti lehetőségeket, ahogy azt korábban nem sok FPS tette, másrészt pedig kitűnő történettel bírt: a játékos bele tudta magát élni a főhős fizikus, Gordon Freeman játékbeli szerepébe. A siker nagyságát jelenti, hogy a mai napig több mint kilenc és fél millió játékot adtak el belőle, és megjelenése után több mint ötven „Év Játéka” díjat kapott. Némi zavarodottságot kelthet - az én fejemben mindenképpen -, hogy az utóbbi hetekben adott nyilatkozatokban a fejlesztők kijelentették, hogy az Episode One-t és a majdan megjelenő további két epizódot nem egyszerű kiegészítőnek, hanem egyenesen folytatásnak szánja a Valve. Az állandó béták korszaka ugyan még nem köszöntött be a játékok világában, de úgy látszik, az egyébként sok más téren jó érzékkel úttörő szerepet vállaló fejlesztőcsapat nagyon is komolyan gondolja a részekben való terjesztést, mint a hosszú évekig tartó, drága és kétséges kimenetelű, nagyszabású fejlesztések alternatíváját. A múlt hónapban tesztelt Sin Episodes szereplése felemásra sikeredett, most azonban itt az újabb lehetőség, hogy az FPS műfaj szerelmeseinek torkán lecsusszantsák a mézbe mártogatott falatot. Minimális gépigény:
Ajánlott gépigény:
CPU:
1.2 GHz Processor
CPU:
3.4 GHz Processor
RAM:
256 MB
RAM:
1024 MB
GPU:
DirectX 7 capable graphics card
GPU:
Radeon X800 or Geforce 6800
OS:
Windows 2000/XP/ME/98
OS:
Windows 2000/XP/ME/98
ODD:
CD or DVD rom drive
ODD:
CD or DVD rom drive
Hálózat:
Internet Connection
Hálózat:
Internet Connection
Mindegyik csomag tartalmazza a Magyar Feliratot! Feltelepited és Játszol! | |
Kategória: G - H | | |
Megtekintések száma: 354 | Letöltések: 19 |
Összes hozzászólás: 0 | |