Empire Earth 2 Gold Edition Pc
2013-08-25, 8:36 PM

Az emberi civilizáció évezredek óta fejlődik folyamatosan. Talán egyetlen dolog, ami mindig is változatlan marad, hogy valamiért háborúzni kell. Kezdtük a pattintott kőszerszámokkal és viaskodtunk az élelemért, ma már repülőkkel és lőfegyverekkel intézik el a nagyok az olajkérdést, a jövőben pedig lézerrel és ki tudja mivel szerzik majd meg utódaink az akkor fontos nyersanyagot. Ezt az ívet dolgozza fel a Mad Doc Software az Empire Earth második részében.

Biztosan sokan vannak, akik szeretik a sci-fi korokban játszódó valós idejű stratégiákat, sokan háborúznak szívesen a világháború környéki körülmények közt, de népes rajongótábora van a gyarmatosítás idején játszódó harcoknak, sőt az Age of Empires kultuszát figyelembe véve a középkornak és a még jóval korábbi társadalmak konfliktusainak is. Egy pillanatra mindenki képzelje el, hogy ezek az emberek egy program segítségével egy közösségbe kovácsolódhatnak. Ugyanazzal a játékkal eljuthatunk az elmúlt négyezer év minden lényeges időszakába.

A valós idejű stratégiák között igen ritka az Empire Earth II-höz hasonló kezdeményezés, hiszen nehéz történeti szálat találni egy ilyen nagy időintervallumban és technikailag sem egyszerű megoldani, hogy a különböző korok különböző hadviselési szokásait egy platformra ültessék. A Mad Docos fiúknak ez mégis sikerült, sőt az első részhez hasonlóan (amit még a Stainless Steel fejlesztett) lehetőség nyílik összeereszteni akár a XX. századi amerika hadseregét a kezdetleges koreai köztársaság bátor és ez esetben halálra ítélt harcosaival. Az élmény annyira egyedi, hogy akár hetekre belefeledkezhet az ember abba, hogy a különböző civilizációk különböző korszakait tanulmányozza.

Természetesen történet is van, ami végig vezet minket a felölelt időszakon és az adott kor jellemző társadalmának küzdelmeit személyesen is átélhetjük. Az első szakasz az amerikai őslakos indián társadalmak hajnalát és bukását dolgozza fel, egészen az ismert városok megalapításától a spanyol hadjárat okozta zűrzavarig. Ez egyben a játék tutorial, azaz oktató része is, így rutinosabb RTS játékosok ezt az alap kiképzés után szinte biztos, hogy ki fogják hagyni. Szegényke nagyon idegesítő kommentárt kapott, amit átugrani nem lehet, helyette lépésről lépésre kell közepes dolgokat végrehajtani. Őszintén szólva nekem sem volt türelmem ehhez, de akik még csak most lépnek a műfaj ingoványos talajára, azok nyugodtan haladjanak végig, legalább megtudják hogyan végezték be az aztékok.
Minimális gépigény:   Ajánlott gépigény:
CPU: 1.5 GHz Intel(R) Pentium(R) 4 processor or equivalent
   
CPU: 2.2 GHz Intel(R) Pentium(R) 4 or AMD(R) Athlon(TM) or faster processor
 
RAM: 256 MB RAM
   
RAM: 512 MB RAM or more
 
VGA: NVIDIA(R) GeForce(TM) 3 or equivalent DirectX(R) 9.0c-compliant 64 MB 3D video card with hardware T&L and pixel shader support
   
VGA: NVIDIA(R) GeForce(TM) 4 or DirectX(R) 9.0c-compliant 128 MB 3D video card with hardware T&L and pixel shader support
 
DX: DirectX(R) 9.0c (included)
   
DX: DirectX(R) 9.0c (included)
 
OS: Microsoft(R) Windows(R) 98/Me/2000/XP operating system
   
OS: Microsoft(R) Windows(R) XP operating system
 
http://gepigeny.hu/
HDD: 1.5 GB of uncompressed hard disk space for game files
 
HDD: 1.5 GB of uncompressed hard disk space for game files
Hang: DirectX(R)-compatible sound card and speakers or headphones
 
Hang: DirectX(R)-compatible sound card and speakers or headphones
     
ODD: 4X CD-ROM drive
 
ODD: 24X or faster CD-ROM drive
Hálózat: Minimum 56K dial-up modem for online play
 
Hálózat: Broadband/LAN, DSL or faster Internet connection for online play


Telepités:
-Empire Earth 2 Gold Edition -tartalmazza a kiegészitést is a játékhoz
-Csak inditsd el az exe-t kövesd az utasitásokat.
-Go game
Kategória: E - F | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 2464 | Letöltések: 50
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]