A Devil May Cry 4: Special Edition leglényegesebb újdonsága, hogy az eredetiből megismert két játszható karakter mellé a Capcom hozzácsapott még három jól ismert arcot is, mégpedig Lady, Trish és Vergil személyében. Az új szereplők mindegyike teljesen egyedi mozgáskultúrát, képességeket, kombókat és fegyvereket kapott, ami ugyan előrevetíti, hogy az újrajátszhatósági faktor megsokszorozódott, de valójában ez csak félig igaz. 

A Call to Arms alapjai ismerősek lehetnek bárki számára, aki játszott a stúdió előző játékaival (a már említett Man of War-sorozattal), vagy akár a néhai és hazai Stormregion valamelyik programjával: modern érában játszódó taktikai programról van szó, amelyben a feladatunk az, hogy a különböző megszabott szabályrendszerek alapján (amelyekből egyelőre nincs túl sok) egységeinkkel legyaluljuk az ellenséget.

A Day of Infamy egyelőre csak félkész állapotban került fel a Steam Workshopba, így csak azok tölthetik le, akik feliratkoznak a bétára, és számítani kell rá, hogy lesznek hibák. A csapat a közösséggel együtt szeretné elkészíteni a végleges változatot, így szívesen vesznek minden visszajelzést. Az inspirációt egyébként a Day of Defeat adta, emiatt hasonló a névválasztás is.

A fejlődés folyamatos. Sorra kapjuk meg az egyre jobb fegyvereket, van pisztolyunk, puskánk, gépfegyverünk, majd kapunk plazmalövőt, dupla csövű géppuskát, minigunt, illetve visszatér a láncfűrész is. Csak oda kell menni valamelyik szerencsétlenhez, és egy gombnyomással máris kettéfűrészeltük őt, ha maga elé teszi a karjait, akkor azokkal együtt, ha a fejénél kezdjük, akkor függőlegesen, ha a testénél, akkor vízszintesen. Brutális az egész. A fegyverek ráadásul fejleszthetőek is, csak úgy, mint a páncélunk.

Szóval a probléma az, hogy bár kaptunk egy újabb DLC-t, nem feltétlen örülhetünk neki, mert bizony ennek érkezésére nem készítették fel az alapjátékot. Mindjárt elmondjuk, miről van szó, de azért tompítva kicsit előző kritikánk élét jelentsük ki gyorsan, hogy a Snowfall így is kiváló csomag lett, ugyanis jó néhány olyan érdekességet kapunk vele, amelyek még életszerűbbé, színesebbé teszik az alapjátékot. 

A sztori továbbgondolásával még várjunk, elvégre ott van nekünk a pontokra menü ügyességi próbatétel. Ha képességeink karbantartására várunk 10-20 perc erejéig, arra tökéletesen megfelel az első csomag. Csillogtathatjuk sunnyogási tudásunkat, célzó tehetségünket, gyorsaságunkat és némi gondolkodás is belefért a Dunwall City Trialsba. Alapesetben három csillagra teljesíthetjük a kategóriánkénti két-három kihívást, majd jön az Expert szint, ahol már igazán meg fogunk izzadni.

A Call of Duty: Ghosts multiplayer oldali újdonságai közül kiemelkedik az Infinity Ward saját „zombimódja”, az Extinction, ahol nem élőholtakkal, hanem űrlényekkel kell harcolni. A pályák nyitottsága, az ellenfelek gyorsasága, a karakterek fejlesztése miatt érdekes és változatosez az opció. Bár a Call of Duty: Ghosts a lehető legtávolabb áll a forradalomtól, és nem több annál, mint ami eddig is volt: egy ritka tartalmas, roppant élvezetes multiplayer shooter.

Újszerű élménnyel és a szimulátor fogalmát magasabb szintre emeléssel kívánt újat mutatni a videojátékok piacán a '98-as évek végén debütált Cabela’s sorozat legelső darabja. A kezdeti sikerek után a játékok terén zuhanórepülést végző patinás vállalat borzalmasabbnál borzalmasabb darabokat kezdett ontani magából, ami végül teljesen padlóra küldte a játékosok szemében addig oly nagy becsben tartott szériát.

Az első Carmageddon 1997-ben jelent meg a SCi és az Interplay gondozásában. A játék azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy akkori szemmel nézve elképesztően véres és brutális volt. Természetesen a videojátékok nagy része már húsz évvel ezelőtt sem csak a gyerekeknek készült, azonban a Carmageddon többeknél kiverte a biztosítékot.

A Xenoverse nem szakad el az elmúlt évek hagyományaitól, és továbbra is nagy térben játszódó, hátulnézetes verekedős játékként működik. Ezúttal is van lehetőség az 1v1, a 2v2 vagy akár a 3v3 küzdelmekre is, de utóbbi kettőre természetesen csak online, mivel a harcosok egyszerre vannak a küzdőtéren. A különbség az elődökhöz képest, hogy ezúttal kaptunk egy relatíve élvezetes és abszolút reszponzív harcrendszert, és nem annyival akar minket meggyőzni saját értékeiről a játék.

A Dying Light egy hatalmas, hihetetlenül veszélyes világba helyezett akciójáték, ahol a hangsúly a túlélésen van. Nappal egy titokzatos kór által legyőzött és lerombolt városban vagy kénytelen kutatni még érintetlen készletek után, melyeket felhasználva magad hozhatod létre azokat a fegyvereket, amikkel felveheted a harcot a kór által életre hívott agyatlan, emberhúsra éhes lények hordájával szemben.

A Call of Duty sorozat eddig készült részei – beleértve a kizárólag konzolokon megjelent epizódokat is – egytől egyig második világháborús témákat dolgoztak fel. Az új epizód azonban végre szakít ezzel, az unalomig ismételt kor, a fegyverek és a százezerszer végigjátszott – így egyre inkább unalomba fúló – hadszínterek végre a sutba kerültek. Komolyan mondom, ha még egy normandiai partraszállást meglátok a monitoromon befejezem az ipart.