2016-11-28, 6:47 PM | |
Tíz évvel ezelőtt ha azt mondtuk, FPS, egy teljesen más stílus képe rajzolódott ki előttünk, mint a mai játékosok előtt. Taktikázás még nyomokban sem volt, és az életben maradáshoz életerőcsomagokat és páncélokat kellett összeszednünk a pályán, ha pedig akadt jármű a játékban, azt maximum szétlőhettük, vezetni legfeljebb a Need for Speedben lehetett. A 2001-ben megjelent Serious Sam is ezt a kategóriát képviselte, a konkurensekhez képest annyi extrával, hogy itt hatalmas nyílt terepeken zajlottak az események, ahol megállás nélkül zúdult a nyakunkba a legváltozatosabb szörnysereg, aminek élén többnyire hatalmas géppuskás skorpiók vagy minotauruszok álltak. Fegyvereink az akkoriban szokásos arzenálból kerültek ki: volt köztük dupla csövű vadászpuska, Thompson géppuska, na és persze a jó öreg rakéta- és gránátvető, amit olyan extrább darabok egészítettek ki, mint a lézerágyú. És ezek azok a dolgok, amik a HD változatban újra ránk köszönnek. Most, 2010 küszöbén a horvátországi Croteam gondolt egyet, és a manapság népszerű nosztalgiahullámot meglovagolva elkészítette az eredeti változat HD-sített verzióját, amiben nagyjából csak a látvány változott a nagy elődhöz képest. Az viszont rengeteget.
Minimális gépigény:
CPU:
Intel Pentium 4 3+ Ghz or AMD Athlon64 3500+
RAM:
1 GB for Windows XP or 2 GB for Windows Vista
GPU:
nVidia GeForce 7600, ATI Radeon X1600 (Shader Model 3.0 Required)
DX:
DirectX 9.0c August 2009 Edition or newer
OS:
Windows XP w/SP1 or newer
Tárhely:
2.2 GB free space
Hang:
Direct X 9.0c compatible sound card
1. Extract release
| |
Kategória: S - T | | |
Megtekintések száma: 277 | Letöltések: 11 |
Összes hozzászólás: 0 | |