2013-12-12, 10:17 AM | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() Mivel a játék 2003. december 5-én jelent meg (2009 óta érhető el Steamen), ezért nálam Windows 7 alatt adódtak vele kellemetlenségek. Többek között az, hogy alapból csak 4:3-as felbontást támogat, így kénytelen vagyok vele 1600x1200-ban játszani, mondjuk ez nem akkora probléma. Nagyobb baj az, hogy le kellett tiltanom a játék átvezető mozibetéteit, ugyanis abban a pillanatban lefagyott és kilépett, amint egy ilyen videónak vége volt. ![]() Másik probléma a fű megjelenítése. Ha bekapcsoltam, akkor a karakterek szó szerint eltűntek benne, azaz a "semmiben", hiszen maga a fű textúrája sem látszott. A felső képen a bekapcsolt, míg az alatta lévőn a kikapcsolt fű melletti látványt vehetitek szemügyre. Ezektől eltekintve más technikai probléma nem volt a játékkal, így is teljesen élvezhető volt vele foglalkozni. ![]() A grafika még mai szemmel nézve sem mondható csúnyának, habár a karaktereken kívül a tereptárgyak és környezeti elemek kidolgozását nem vitték túlzásba. Ám egy ilyen játéknál nem a vizuális orgia számít, hanem a játékélmény, abban pedig a KOTOR még mindig megállja a helyét, sőt, le is körözi sok mai vetélytársát. A fenti problémák szerintem az AMD HD 7870 driverei miatt vannak, de ha nVidia tulajdonosok is tapasztalják ezt, akkor a Win7 visszafelé (nem) kompatibilitása tehet róla. Mielőtt rátérnék a program kezelésének ismertetésére, előbb pár mondatban összefoglalom a Knights of the Old Republic történetét, ami mintegy 4000 évvel játszódik Ekkor a galaxisban még a sok Jedi lovagnak köszönhetően viszonylag békesség honolt, ám egy Mandalorian nevű faj megtámadta a Régi Köztársaságot, és csak a két hős Jedi lovag, Raven és Malak vezette flottának sikerült megfutamítania az ellenséget. ![]()
Telepités
-Feltelepited -Crackeled -Játszol | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kategória: S - T | | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Megtekintések száma: 2675 | Letöltések: 57 |
Összes hozzászólás: 0 | |