Lincoln Clay már mindenen átment, amit csak egy árva, szegény és fekete fiú el tud képzelni magának. A rasszista déli államban, Louisianában nem sok babér termett neki, besorozták Vietnamba, ahol egy olyan országért küzdött, amely semmibe nézte őt. 1968-ban visszatért New Bordeaux-ba, de nem akart sokáig maradni. Azt remélte, elköszön barátaitól, majd Kaliforniában új életet kezd. Azonban a sors fintora mégis maradásra bírja. Korábbi bandájának, a Black Mobnak meggyűlik a baja feltörekvő haitiakkal, és ha már így alakult, ő is kiveszi a részét az akcióból. Miután a problémát abszolválja, nincs megállás: jöhet egy busás haszonnal kecsegtető bankrablás. A tervet a digók karhatalmú ura, Sal Marcano dolgozza ki, a megvalósítást azonban fiára, Giorgira bízza, aki nem mellesleg hősünk régi cimborája. A kasszafúrás sikeres, ám arra Lincoln nem számított, hogy hátba szúrják.

Ha a hangulat nem vinné el a hátán a Mafia III-at, nem lenne érdemes kitartani a 25-30 órás kampány végéig, mivel sok tekintetben visszalépés történt a széria előző részeihez képest. Igazából az írókat és az audiorészért felelős részleget illeti dicséret, ők mentették meg a játékot a csúfos kudarctól. Maga a korszak telitalálat, a megannyi kényes téma remek táptalajt biztosított egy sablonos, de szórakoztató bosszúsztorihoz. Egyedül Lincoln személyével nem tudtam azonosulni, jól behatárolható figura, egy igazi izomagy, aki előbb üt, és csak utána kérdez. Lehet, hogy neked bejön az ilyen mentalitás, de számomra nem olyan mély és szerethető figura, mint Tommy Angelo vagy éppen Vito. A kihívást tehát nem a játékbeli bűnszervezet kiépítése adja, hanem a végletekig monoton játékmenet. Lehet bármilyen csavaros a sztori, a kényelmetlenségek hamar a felszínre törtek, melyek kis híján azt a kevés élvezetet is kiölték a Mafia III-ból. De csak majdnem.