2017-03-10, 3:13 PM | |
Amennyire a Homefront első része másolta a Call of Dutyt, közel annyira hasonlít a folytatás korunk Far Cry-játékaira. A fejlesztők sokat merítettek a Ubisoft nyílt világú címeiből, így itt is rengeteg gyűjthető hülyeséggel és mellékküldetéssel fogunk találkozni. A Homefront: The Revolution tehát hasonló alapokra építkezik, igaz, kissé jobban le vagyunk korlátozva, mint például egy Far Cry 4-ben, mivel itt a város kerületei között töltőképernyők fogadnak bennünket. A városrészek egyébként elég nagyok és részletesek ahhoz, hogy könnyen elvesszünk bennük, azonban a fő küldetések során sokat kell mászkálni a területek között és ekkor elég idegesítő tud lenni a töltögetés. A Homefront: The Revolution ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az elődje, csak pár évvel később. A sztori szerint az Egyesült Államok a 2020-as évekre gazdaságilag annyira összeroppan, hogy a közben szuperhatalommá fejlődött Észak-Korea könnyedén bemasírozik az országba azzal a felkiáltással, hogy majd ők segítenek kilábalni a recesszióból. Természetesen az amerikaiakat nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladják a szabadságukat, így lázadást indítanak az ellenállók ellen. A történetet átjárja egy kis amerikai patriotizmus, de semmivel sem jobban, mint bármelyik hollywoodi produkcióban.
Mountolod - Telepited - Crackeled - Játszol! | |
Kategória: G - H | | |
Megtekintések száma: 456 | Letöltések: 10 |
Összes hozzászólás: 0 | |