Mutatott bejegyzések: 145-156
A Furi legnagyobb kérdése az volt, hogy a fejlesztőknek sikerül-e izgalmas főellenfeleket és élvezetes harcrendszer összerakniuk a monstre csatákhoz (lévén erről szól az egész program), a jó hír pedig az, hogy ilyen téren igazán nem lehet okunk panaszra.
|
A kaland – ami akkor indítható el, ha Nick detektíves küldetéseiből legalább hármat megcsináltunk – a szokásos módon kezdődik, egy cseppet sem csalogató rádióadással. A célállomáson egy elkeseredett japán családot találunk, akik gyermekük, Kasumi eltűnése okán keresnek problémamegoldót. Nyilván igent mondunk, nyomozunk kicsit, majd hajóra pattanunk, hisz hamar kiderül, a lányka északra ment, a Far Harbor nevű városba, ami a fantáziadúsan The Island névre hallgató ködös szigeten található. |
Miután eldöntöttük, már csak a leendő cégünk logóját és nevét kell megadnunk, majd ezt követően lehet kalibrálni az irányítást. Először is meg kell adnunk, hogy mivel szeretnénk irányítani a gépeket (billentyűzet - egér - kormány), és a váltó típusát (teljes automatától akár a G25-G27 által támogatott H váltóig). |
Hunt and eat other fish - simply, grow into larger beasts! Play with friends too with new Multiplayer version! Early Access Game |
A Final Fantasy játékok mindig kiemelkedő minőséget képviseltek a játékiparban, és nem volt ez másképpen a PS2 masinát megkoronázó tizedik rész esetében sem. A maga korában kisebb csoda volt a játék, gyakorlatilag úgy terelte át a JRPG műfajt a 3D-s megoldások mezsgyéjére, hogy közben filmszerűségével, dinamizmusával és játékmechanikai elemeivel rá is tett egy lapáttal a VII-VIII-IX szentháromságra. |
Bár az Earn to Die 2 zombi apokalipszise tematikailag eltér Mad Mad-féle világvégétől, az inspiráció elvitathatatlan: a roncstelepről összetákolt és tuningolható verdákkal kell a halált jelentő A pontból a reményt ígérő B-be eljutni, és út közben számos veszély leselkedik az emberre. Ám a történetnek ezennel vége, a vizsgált játék ugyanis nem a cselekményről, hanem a zombi irtásról szól. |
A Firewatch az erdő rejtélyes eseményei, illetve Henry magányos útja körül forog, akinek közel s távol csak egy emberrel van kapcsolata: Delilah a tűzvédelmi őrség vezetőjeként Henry főnöke, aki eleinte csak a nyári munkát vállalt fiatalember javát akarja, de ahogy egyre több furcsaság történik Henryvel, úgy válik belőle egy távoli, aggódó barát.
|
Various realistic woodcutting equipment and machinery |
Epistory is an atmospheric adventure typing game that tells the story of a writer lacking inspiration who asks her muse to help write her latest book. |
Az ETS2 terepe a német és brit piacra szánt GTS és UKTS méretarányát veszi alapul, így nem meglepő, hogy az új pálya is eme két országra koncentrál: voltaképp annyi történt, hogy Némethont és a ködös Albiont majd’ egy az egyben átemelték a két játékból, majd köréjük aszfaltoztak egy kb. ugyanakkora, vadiúj úthálózatot. |
Tartalmazza az alapjátékot is! Farming Simulator 2015 egy gazdasági szimulátor, amiben a játékosok egy gazda bõrébe bújva ismerkedhetnek meg a termelés kõkemény világával. Traktorok, gabona, és sok-sok szántani való termõföld!
|
A teheráni székhelyű Raspina stúdió egy sci-fi shootert készít E.T. Armies címmel, a látványért az Unreal Engine felel. A csapat első játéka talán az egyik legérdekesebb cím, ami Iránban készül - eddig meg volt kötve a nyugati kiadók keze, hiszen az országot nemzetközi szankciók sújtották.
|