Ahogy elindul a játék pár dolgot rögtön észre fogunk venni. Először is, hogy az irányítást át kell egy kicsit állítanunk, hogy a jól megszokott Halós gombokkal nyomulhassunk. Utána hamarosan az is ki fog derülni, hogy nem tudunk ugrani, ami valahol logikusnak tűnik, mivel melyik kommandós filmben láttunk olyat, hogy a főhős idióta módjára ugrálgat. Ez rendben is van, de emiatt sokszor frusztrált helyzetben fogunk kerülni, sokszor szorultba is, arról nem is beszélve, hogy emiatt sokkal lineárisabb is lesz a sztori. Lévén még egy félméteres kerítést is meg kell majd kerülnünk. Eleinte zavaró lesz, de hamar meg lehet szokni. Az is fel fog tűnni, hogy a játékmenet félelmetesen élethűre sikeredett.

Ha tárat cserélünk elhomályosul a kép, az ajtókat ki lehet lőni, amik amolyan klasszikus filmes módon ki is dőlnek, – egyik kedvenc mozdulatom  - minden golyónak nyoma van, különböző anyagokon más és más „sebeket" tudunk ejteni, az emberek AI-ja nagyon profi lett, bár ha nincsen fedezék sehol akkor nagyon ügyetlenek tudnak lenni szegénykék. A fegyverek elhúznak rendesen, nehéz velük igazán pontosan célozni. Maguk a fegyverek, mind egytől egyik létezőek, ami magában a grafikában is látszik, mert olyan élethűen meg vannak csinálva, mintha le lennének fényképezve, a tárcsere minden hihetetlenül meg vannak oldva. Már csak az hiányzott a játékból, hogy időnként beragadjanak, vagy besüljenek. Az első pályából még nem derül ki igazán, de a másodiknál már különösen feltűnő lesz, hogy mennyire hihetetlenül szép a játék.

A játék erőssége az élethűségében rejlik, annyira azért nem sikerült életszagúra mint mondjuk a Half Life2, de azért már közelít hozzá. Remekül ki lehet használni a helyzetből adódó eseményeket, mint a fedezékeket, a hordókat, vagy autókat, amik ugyebár ha megfelelően találjuk el őket igencsak nagyot tudnak pukkanni. Nem igazán tetszett az a dolog, hogy időnként kapni szoktunk segítőket, egyet, kettőt néha hármat, akik igaz, hogy meglepően jól harcolnak, aminek mi örülünk vala. DE! Itt jön a nagy DE, mert míg a CoD2-ben az volt a bajunk, hogy állandóan újratermelődnek a segítők – néha pont az orrunk előtt - és hogy eléggé buták is szegénykék, addig itt nincsen velük semmit gond, jól harcolnak meg minden, csak éppenséggel teljesen immortalok szegénykéim. Vagyis ha véletlenül mondjuk rájuk dobnának egy atombombát, akkor is csak megráznák magukat és csak annyit mondanának nekünk, hogy: „I'm hit! I'm hit… I need cover fire…" No igen, ez egy mínusz pont, de nem is nagyon lesz már több belőlük.  Nagyon baba, ahogy kész Arnold Svarcis filmet tudunk csinálni magunknak, amikor csak úgy kommandózunk előre és mindenkit szétgyakunk, meg szétrobbantunk, a telep szirénája meg csak visít, mindenki üvöltözik, a parancsnokok osszák az észt, a kiskatonák meg csak hullanak. El van találva ez a játék nagyon! Érdemes egy kicsit jobban körülnézni a pályákon, nem csak a legfőbb küldetéseket hajtsuk végre, hanem igyekezzünk minél többet teljesíteni. Például keressünk aktákat és diplomata táskákat, sosem feledkezzünk meg a széfek, laptopok és szekrények szétlövéséről. Ezen kívül minden pályán van egy nagy kék tekercs, egy „blueprint", ami a következő küldetés eligazítását szokta segíteni, és végül de nem utolsó sorban sose feledkezzünk meg a szinte minden pályán jól eldugott extra fegyverről sem, ami sokat segíthet a könnyebb és sikeresebb küldetések végrehajtásában.

Mountolod - Telepited - Crackeled ha van - Játszol!