BeamNG.drive v0.9.0.4 PC
2017-04-30, 7:31 AM

A játék már körülbelül 2 éve is játszható állapotban volt, de akkor még csak azt próbálta meg bemutatni, hogy milyen fizikai szimulációra lesz képes végleges állapotban, egy üres pálya és néhány autó állt rendelkezésre, ahol lehetett próbálgatni a járműveket, ekkor még leginkább törésszimulátorként tekintettünk rá, hiszen más érdekesség nem nagyon volt benne, csak az autó borogatása-összetörése jelentett némi izgalmat. A Steam közreműködésével lendült fel a projekt ismertsége, jelenleg pedig a Korai hozzáférés programon belül lehet megvásárolni ezt a még mindig félkésznek nevezhető alkotást.

A fejlesztés természetesen folyamatosan halad, jelenleg már nem csak Freeroam módban lehet körözni, hanem vannak küldetések is. Egyelőre még nincsenek valódi ellenfelek, az egyetlen vetélytársunk az óra. A feladatok változatosak; az elején egy rutinpályán, egy tanulóautóban próbálgatjuk az elindulást-fékezést, illetve a kanyarodást, aztán pedig jönnek az összetettebb feladatok, versenypályán körözés, ugratások, hegyi szakaszok, szerpentines száguldozások, természetesen minden kizárólag hagyományos, utcai járművekkel.

  • MINIMUM:
    • Op. rendszer: Windows 7 Service Pack 1
    • Processzor: Desktop Intel i3
    • Memória: 4 GB RAM
    • Grafika: GTX 550 TI
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 5 GB szabad hely
  • AJÁNLOTT:
    • Op. rendszer: Windows 10 64 Bit
    • Processzor: High-end Intel i5/i7 or High-end AMD 6 Core or better
    • Memória: 8 GB RAM
    • Grafika: GTX 780
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 5 GB szabad hely
    • Egyéb megjegyzések: Gamepad recommended

Kicsomagolod és Játszol!


Kategória: A - B | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 274 | Letöltések: 18


Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]