Mutatott bejegyzések: 2293-2304
A Cryostasis egy - erősen a Cold Fearre hajazó - túlélős horror-FPS, melyben 1968-ban meteorológus hősünknek az északi sarknál egy jégcsapdába szorult, nukleáris meghajtású jégtörő hajó megzakkant utasait kell elintéznie. Ahogy arról a cím is árulkodik, ebben a játékban a hőmérséklet játssza a főszerepet, ez szól bele az életerőnkbe, az effektek, ellenségek is "fagyalapúak" lesznek, sőt, van némi időmanipulálás is. |
The Ultimate Háborús 1. Person Shooter Gyűjtemény. A korábban ismeretlen kombinációja hitelességét, lenyűgöző történet és a csapat alapú akció, a Brothers in Arms sorozat nőtte ki magát a benchmark katonai akció játékok. 3 teljes játékot tartalmazza. |
A Tropico 5 újabb DLC-t kap december 17-én: a Waterborne című csomag az eddigi törpe-kiegészítőktől eltérően új kampányt is tartalmazni fog, mely a hajózás és a víz melletti élet szépségeit hivatott népszerűsíteni, El Presidente szorgos népének legnagyobb örömére. |
A Tropico ötödik része az elődök által kitaposott ösvényen halad tovább, de azért bőven lehet majd újdonságra számítani. Az új játékban három korszakon keresztül diktátorkodhatunk, és már a tizenkilencedik században munkába állhatunk, kapunk egy csomó új épületet, megújul a kutatás és a kereskedelem, és multizhatunk is majd, legfeljebb négyen egyszerre. |
Folytatás, ami teljes egészében úgy működik, mint az előző rész. A helyszín ezúttal nem egészen Ardania földje, hiszen azt a helyi főgonosz, a The United One több darabra roppantotta, a világ egyes szeleteit átlökve egy másik dimenzióba. Mázli, hogy a dimenziók között térkapukkal lehet közlekedni, csakhogy a túloldalon nem csak egy felfedezésre váró világ, de tengernyi szörny, pár barátságos és több barátságtalan. |
Wrath of the Nagas az első expanzió a Warlock 2 és vele együtt fejlesztői InoCo bevezeti a legnagyobb veszélyt Ardania valaha is látott. leselkedik a peremén világunk évszázadok óta. Várja a lehetőséget, hogy sztrájk, támadják meg és uralkodj. A Nagas visszatértek! Segített az ősi lények nem látott Ardania éves kora óta a nagy királyok, mint gorgons és hárpia, azok igyekeznek befeketíteni az ég, méreg földjeinket. |
Készítse el saját Legendáját |
A rendkívül bosszantóan, tiltott helyeken, vagy rosszul parkoló autósoknak kell elhoznod a megérdemelt büntetésüket. |
Az id Software és John Carmack neve bizonyosan minden videojáték-rajongó számára ismerősen cseng, hiszen gyakorlatilag nekik köszönhetjük az FPS műfaj születését. A belső nézetű lövöldözős játékok első kirobbanó sikere a Wolfenstein 3D volt, amelyben egy labirintusban kellett náci katonákkal harcolnunk. Ez volt az id első FPS-e, amelyet később olyan címek követtek, mint a Doom és a Quakesorozatok, és legutóbb jelen cikkem alanya, a Rage. |
A játékon ugyanis sajnos nagyon meglátszik a három éves csúszás. Ami akkor gyönyörű volt, az ma már sajnos csúnyácskának látszik. Az első pálya pedig kifejezetten ronda, így biztos vagyok benne, hogy sokan meglátva azt azonnal uninstallálják a gépükről a játékot. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy aki így dönt, az hatalmas hibát követ el. Halo 2 aktivációs crack a fórum-ról tölthető le hozzá! |
A CI Games boszorkánykonyhájában készül az Alien Rage, amely ma pontos megjelenési dátumot kapott. A sci-fi akciójáték PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra készül el, mindhárom esetben digitális úton lesz beszerezhető szeptember 24-től. Az FPS történetének középpontjában egy idegen eredetű energiaforrás áll, amely az egész bolygót elláthatná tiszta energiával, ugyanakkor képes elpusztítani is mindent. |
A CI Games boszorkánykonyhájában készül az Alien Rage, amely ma pontos megjelenési dátumot kapott. A sci-fi akciójáték PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra készül el, mindhárom esetben digitális úton lesz beszerezhető szeptember 24-től. Az FPS történetének középpontjában egy idegen eredetű energiaforrás áll, amely az egész bolygót elláthatná tiszta energiával, ugyanakkor képes elpusztítani is mindent. |