Stronghold 3-SKIDROW Pc
2013-08-28, 6:15 AM

Az egész játékmenet fő mozgatórugói a nyersanyaggyűjtés és a parasztok. A derék peonok nélkül mit sem ér a hadigépezet, főleg, ha képtelen vagyunk megtartani moráljukat a királyság felé. A hűséget pedig úgy érhetjük el, hogy csökkentjük az adókat, növeljük a fejadagokat és jobb lakhatási feltételeket biztosítunk számukra. Ha a munkásaink jól érzik magukat, minél több polgárt hasznosíthatunk céljaink eléréséhez. Először is legyen elég nyersanyag és élelem, valamint az utánpótlás se akadozzon, hiszen a háborúk során e tény sok esetben döntő fontosságú. Ha csökken a morál, a parasztok lassan elpártolnak tőlünk, és ha nem teszünk ellene, biztosra vehetjük, hogy csak vesztes csatákat vívhatunk.

A stratégiai szempontból megfelelő helyen felhúzott épületek elsődleges prioritást képviselnek, elvégre az ostromokon áll, vagy bukik az egész – függetlenül attól, hogy a várárok melyik oldalán állomásozunk. Ha minden feltétel adott, felépíthetjük a kívánt tornyot és falat, valamint az infrastruktúrát elősegítő gócpontokat – a szabadság elég nagy, szerencsére a terepviszonyok is elősegítik ezt. Lassan bővül a birodalmunk, a későbbiekben pedig már szinte átláthatatlan lesz az egész – a polgárok járnak-kelnek, ami rendkívül zavaró, ha tekintélyes populációt harácsolunk össze. Igazi stratéga legyen a talpán, aki pórázon tudja tartani a mihasznákat. S akkor még a civilekről beszélünk, a katonák csak utána jönnek képbe.

Aki a két kampányból a gazdasági szálra koncentrál, könnyen hoppon marad, mert itt mutatkoztak meg leginkább a Stonghold 3 betegségei. Alapesetben a háború utáni talpra állással kéne foglalkoznunk, nem csupán a nagy horderejű támadásokkal. De a háborús fejezet sem leányálom. Hiába választjuk ki derék egységeinket, ha éppen a nincs takarásban a furcsa kameraállásnak köszönhetően, számos alkalommal a fülük botját sem mozdítják. Az egységek mesterséges intelligenciája csapnivaló, hiába küldjük őket harcba, nem támadnak, így sok esetben vesztünk értékes katonát a kampány során. Ami viszont tényleg tetszett, az a női és férfi katonák és parasztok készítésének lehetőség, a férfiak erősebbek és kitartóak, míg a nők inkább a fürgeségükről híresek. Összességében mély stratégiának ad helyet a játék, ha elviseljük a gyengeségeit.

System Requirements

CPU: 1.8 GHz Quad Core CPU
RAM: 2GB RAM
VGA: 512 MB ATI 4800 series or better, 512 MB nVidia 9800 series or better
DX: DirectX 9.0c
OS: Windows® Vista SP2/ Windows® 7
HDD: 5 GB space free
Sound: DirectX 9.0c-compatible sound card
Telepités:
-Mountold be a daemoon toolsba
-Telepitsd fel
-Skidrow mappában lévő fájlokat másold át a játék könyvtárába
-Go game
Kategória: S - T | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 571 | Letöltések: 64 | Hozzászólások: 2
Összes hozzászólás: 2
Azt Kész Janesz Vok 2016-06-18 7:50 PM / Anyag
jah nem rossz játék cool cool
0
Csabika Csaba 2015-12-31 2:53 PM / Anyag
nagyon jo szerintem biggrin
1
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]