Hard Truck II King of the Road v1.3 Pc
2013-09-01, 8:48 PM

Már nem ismeretlen számunkra a virtuális kamionvezetés, hiszen nem ez az első próbálkozás a világtörténelemben. Igazából a személyes tapasztalatom az ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy felesleges erőlködés, ugyanis hosszútávon az ilyesmit nem nagyon lehet élvezni, maximum a hálózati funkcióit, ami pedig legfeljebb a hangulatunkon javíthat, mert egy ilyen játékot ugyebár nem lehet véresen komolyan venni.

A játék a már ismert alapra épül: kamionokkal, teherautókkal és kis furgonokkal koptathatjuk egy olyan ország aszfaltját, ahol minden környezeti és földrajzi hatással találkozunk, kivéve a havazást és a jégesőt. Cserébe sűrűn jelentkezik nagy szél, eső és napszakok váltakozása. A cél pedig mindössze annyi, hogy bizonyos szállítmányokat eljuttassunk A pontból B pontba a lehető legrövidebb idő alatt, és ha lehet, ne sérüljön túlzottan a szállítmány a hosszú út során. Ezért természetesen pénzt kapunk. Minél gyorsabbak vagyunk, annál többet. Figyelnünk kell továbbá az üzemanyagműszerünket és az autó sérülésjelző műszerét. Ha ezek közül bármelyik nullára esik vissza, abban a pillanatban megáll az autó, ilyenkor a játék közben behívható menüből hívhatjuk a 911-et, és nem csekély pénzösszeg ellenében ismét működőképessé válik az autó. Mellesleg a játék tipikus európai. Az utakon legtöbbet német autókkal találkozhatunk és a pénzünket is Euróban méri a program.

Euróban kell fizetnünk, továbbá a közlekedési kihágások esetén is, már ha elfog a közeg. Ha az út szélén álló rendőrautó mellett nagy sebességgel hajtunk el, balesetet okozunk, vagy áthajtunk a piros lámpán, azonnal felszólít a szerv, hogy állítsuk meg autónkat. Ezután egy szép nagy összegű büntetés, és már mehetünk is tovább. Figyeljünk az égre is, mert helikopterről is figyelnek ám minket! Ha a felszólítás ellenére sem állunk meg, érkezik egy újabb felszólítás, miszerint ha nem állunk meg azonnal, tüzet nyitnak ránk és autónkra. Ha ez bekövetkezik, esélyünk sincs megúszni a dolgot, és elbukjuk a küldetést.

Magáról a verseny-részéről annyit lehet elmondani, hogy kezdetben nem egyszerű, ugyanis a teherautó, amivel kezdünk az összes többinél gyengébb teljesítményű, így nem valószínű a győzelmünk a nagyágyúkkal szemben. Küldetésünket egy roppant dühítő tényező is hátráltatja: ellenfeleinknek nem tetszik különösebben, hogy meg szeretnénk nyerni a versenyt, így előfordul, hogy előzésnél csak úgy simán letolnak bennünket az útról. Áruszállítás közben lehetőségünk van kis kitérőt tenni a versenypályára, ahol versenykamionokkal mérhetjük össze ügyességünket és gépünk erejét. A verseny nem különösebben nehéz, de igyekezzünk elkerülni a többieket, mert eléggé kiszámíthatatlan következménye lehet annak, ha összeakad egymással a két teherautó/kamion. A legmeglepőbb jelenség az, amikor is 100 km/h körüli tempónál egymással összeakad a két jármű, és egy pillanat alatt nullára fékeződik le mindkettő. – Úgy tűnik a program nem tudja hova tenni ezt a jelenséget.

A program külsejéről annyit lehet elmondani, hogy nem írnak vele világtörténelmet a fejlesztők, sem a hanggal, sem a grafikával. Elviselhetőek ugyan ezek a részei is a programnak, de egy kissé elhamarkodottnak tűnik az efféle kiegészítők kidolgozása
Minimális gépigény:  
CPU: Pentium II 350 MHz
   
RAM: 64 MB RAM
   
VGA: 8MB graphics card
   
DX: DirectX8 compatible
   
OS: Win 95/98/ME/2000
   
http://gepigeny.hu/
HDD: 40 MB hard disk space
 
Hang: sound card
 
   
ODD: 4 x CD-ROM


Telpités egyszerű,csomagold ki,telepitsd fel és go game!
Kategória: G - H | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 2717 | Letöltések: 132
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]