25 To Life Pc
2014-05-03, 5:24 AM


Úgy tizenöt évvel ezelőtt érezhető volt a mozi világában egy hullám, a gettóból feltörni kívánó, többnyire legális úton érvényesülni próbáló fiatalokról szóló filmeké. Egymást követték a jobb-rosszabb próbálkozások, míg a közönségnek elege lett a dologból és Hollywood lassan leállt a dologgal – azért máig érkezik időről-időre egy ilyen darab, de ez végső soron nem elítélendő. Az viszont már-már felháborító, hogy a Grand Theft Autón kívül (plusz a jó öreg Kingpin, aminek állítólag most készül a folytatása!) máig nem volt képes egyetlen játék sem igazán jól visszaadni azt a hangulatot és szennyet, ami a szegénynegyedek utcáin a mindennapok része – már azok számára, akik valóban bűnözőként élnek. A 25 to Life is ezt próbálja meg, ötvözve a már említett filmek szellemiségével. Adott egy drogdíler, aki éppen szeretné befagyasztani ez irányú munkálkodásait (Freeze a hős neve, ami akár önironikus poén is lehetne, mert a játék valóban hajlamos lefagyni, de gyanítom, ez inkább a játékban hemzsegő programhibáktól van…), a felesége (akinek természetesen akkora mellei vannak, mint két hidroglóbusz, csodálom, hogy képes megmozdulni) és kis kölke érdekében. Persze a kertvárosi, gettómentes, szép rózsaszín lufis-kézfogós-boldogságos élet elérése nem megy olyan könnyen, de legalább a lapos sztori narrációja is rossz – bár az említett mellizmok biztosan sok fiatal játékost fognak magukkal ragadni…

Grafikailag nagyjából a rossz emlékű Punisher (már megint…) szintjén van a játék. Remélem, ezzel mindent elmondtam – ha mégsem, akkor azt mondom, még a PC-s változat is annyira mosott textúrákat vonultat fel, mintha az egész játékot leöntötték volna hígítóval. Nem tudom hogy képzelték ezt a grafikusok, de manapság már nem hiszem, hogy egy fejlesztőcég ne engedhetne meg magának egy húszezer forintos tesco gazdaságos, 1 megapixeles digikameránál jobb minőséget felmutató masinát, hogy textúrákat fényképezzenek vele. Fantáziátlan pályákhoz mondjuk valóban fantáziátlan textúrák illenek… A karakterek mozgása borzalmas (ki hitte volna ezek után…), mindenki úgy közlekedik, mintha most jött volna ki porckorongsérv-műtétről. A főhős nyögésekkel tarkított falonátmászás-animációja a csúcs…. Az effektek nagyjából az 5 évvel ezelőtti szintet ütik meg: sem a tűz, sem a gőz, sem a füst nem mérhető össze semmivel, amit az elmúlt években láthattunk más hasonló játéktól. Még konzolon sem.

Minimális gépigény:   Ajánlott gépigény:
CPU: Pentium IV 1.4GHz (or AthlonXP equivalent)
   
CPU: Pentium IV 2.4GHz (or AthlonXP/64 equivalent)
 

RAM:

http://gepigeny.hu/
256 MB
   

RAM:

http://gepigeny.hu/
512 MB
 
VGA: 100% DirectX 9 Compatible 64MB Direct 3D Card with Pixel Shader 1.1 Support (GeForce3/Radeon 8500+)
(GeForce 4MX not supported)
Note: Laptops & Integrated graphic cards may function but are not supported.
   
VGA: 100% DirectX 9 Compatible 128MB Direct3D Card with Pixel Shader 2.0 support (GeForce 6 series/Radeon X series)
 
DX: DirectX 9
   
DX: DirectX 9
 

OS:

http://gepigeny.hu/
Microsoft Windows 2000/Windows XP (Windows 95/98/ME/NT not supperted)
   

OS:

http://gepigeny.hu/
Microsoft Windows 2000/Windows XP (Windows 95/98/ME/NT not supperted)
 
HDD: 2.5GB uncompressed free disk space
 
HDD: 2.5GB uncompressed free disk space
Hang: 100% DirectX 9 compatible Sound Card
 
Hang: 100% DirectX 9 compatible Sound Card
ODD: 100% DirectX 9 compatible Sound Card
 
ODD: 100% DirectX 9 compatible Sound Card
Hálózat: LAN and Broadband Internet play supported.
 
Hálózat: LAN and Broadband Internet play supported.
Ajánlott periféria: Keyboard and Mouse

Telepités:

Mountolod

Telepited

Crackeled ha van és go game


Kategória: 0 - 9 | Hozzáadta:: stansfield
Megtekintések száma: 3099 | Letöltések: 84
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]